Év végén folytatódik Mubarak bukott egyiptomi elnök pere

Vágólapra másolva!
A februárban elűzött volt egyiptomi elnök tárgyalását azért halasztották el, mert a bírói tanács még nem döntötte el, hogy lecseréli-e az ügyet tárgyaló bírákat. Megfigyelők szerint egyre nyilvánvalóbb, hogy a volt elnök ügyét azért húzzák-halasztják, mert a Mubarak bukásával hatalomra került katonai tanácsnak nem áll érdekében az egykori "katonabajtárs" elítélése.
Vágólapra másolva!

December 28-ra halasztotta Hoszni Mubarak elűzött egyiptomi elnök tárgyalását a bíróság - jelentette be vasárnap az egyik bíró. A Reuters nemzetközi hírügynökség beszámolója szerint azért kellett elhalasztani a tárgyalást, mert a hatósások még nem döntötték el, hogy lecserélik-e az ügyet tárgyaló bírákat.

A bírócsere azért merült fel, mert a megdöntött rezsim áldozatainak ügyvédjei szeptember végén elfogultsági indítványt nyújtottak be az elnöklő Ahmed Rifaat bíró ellen, ugyanis szerintük a pert a vádlott javára irányítja.

Mubarak büntetőpere augusztus 3-án kezdődött Egyiptomban, a Kairó külvárosában lévő rendőrakadémián. A 83 éves Mubarakot Sarm-es-Sejkből, egy szanatóriumból szállították a tárgyalásra, a bírósági terembe hordágyon tolták be.

Mubarakot korrupcióval vádolják, és azzal, hogy a karhatalom az ő utasítására lőtt a kormányellenes tüntetők közé. A január-februári egyiptomi népfelkelésben több mint 800 ember vesztette életét. A volt elnök a tárgyaláson tagadta az ellene felhozott vádakat. Két fia, Alaa és Dzsamál, akiket korrupcióval vádolnak, ugyancsak tagadták bűnösségüket.

Megfigyelők szerint egyre nyilvánvalóbb, hogy a Mubarak bukásával hatalomra került katonai tanácsnak nem áll érdekében az egykori "katonabajtárs" elítélése. Mubarak valamikor a légierő tisztje volt.