Félmilliárdnyi adót követelnek a legismertebb kínai művésztől

Vágólapra másolva!
Egy kisebb vagyont, mintegy félmilliárd forintnak megfelelő összeget kellene befizetnie Aj Vejvejnek, Kína legismertebb, a rendszerrel szemben kritikus művészének. A férfit tavasszal már három hónapra bebörtönözték, támogatói szerint politikai nézetei miatt, de a hatóságok ragaszkodnak ahhoz, hogy adózási kérdésről van szó.
Vágólapra másolva!

Tizenötmillió jüan (majdnem 500 millió forint) adót szabott ki a kínai adóhivatal a többek közt a pekingi olimpiai stadiont, a Madárfészket tervező Aj Vejvejre. A nemzetközi hírű művészt az idén áprilisban a hatóságok őrizetbe vették, és majdnem három hónapig tartották fogva, egy ideig úgy, hogy még azt sem lehetett tudni, pontosan hol őrzik. Kiszabadításáért akkor külföldi kormányfők is szót emeltek.

Aj a Guardian című brit lapnak azt mondta, nem tartozik a rá kirótt összeggel, aminek megfizetése hatalmas kihívást jelent számára. Azt álltja, hogy ő csak alkalmazottja, nem pedig vezetője annak a vállalatnak, amelynek tartozását rajta akarják behajtani. "Ez egy játék, amit állandóan játszanak... ürügyet keresnek, hogy elvigyenek 81 napra" - mondta az 54 éves Aj, utalva arra, hogy tavasszal 81 napig tartották fogva.

Bár a kínai hatóságok ragaszkodnak ahhoz, hogy adózási kérdésről van szó, Aj támogatói szerint egyértelmű, hogy a művész politikai és társadalmi kérdésekben kritikus megszólalásait próbálják megtorolni. Aj korábban számos akciójával kritizálta a kínai vezetést, szabadulása után egy interjúban például "az erőszak városának" nevezte Pekinget, és korrupcióval vádolta meg a kínai kormányt.

Aj szerint eredetileg 20 millió jüant akartak tőle behajtani, de ezt később 15 millióra csökkentették, mert úgy ítélték meg, ennyit képes befizetni. A művész anyja már jelezte, hogy szükség esetén árverésre bocsátja az apja, Aj Csing a házát, hogy kifizethessék az összeget. Aj Csing Kína egyik legismertebb költője és Mao Ce-Tung elnök közeli barátja volt, sokáig éppen ez nyújtott védelmet az öntörvényű Aj Vejvejnek.