Újra összeül az Arab Liga a szíriai válság ügyében

Vágólapra másolva!
Katar kérésére ismét összeülnek az Arab Liga külügyminiszterei, hogy megvitassák a szíriai válságot. Az arab országban továbbra sem hagy alább az erőszak, a muszlim áldozati ünnepen is folytatódtak a mészárlások. 
Vágólapra másolva!

November 12-én újra összeülhetnek az Arab Liga külügyminiszterei, hogy megvitassák a szíriai helyzetet, miután a folytatódó erőszak miatt Katar a testület összehívását kezdeményezte - jelentette vasárnap az egyiptomi állami hírügynökség.

Bár Damaszkusz a héten megkezdte a rendszerellenes megmozdulások során őrizetbe vett emberek szabadon bocsátását, amely egyik eleme az Arab Liga által kidolgozott és a szíriai kormány által elfogadott, a belpolitikai válság rendezését célzó tervnek, az erőszakos cselekmények továbbra sem szűntek meg.

A szíriai ellenzéki szervezetek szerint a biztonsági erők legalább hat polgári lakost öltek meg vasárnap a muszlim áldozati ünnepen (íd al-adha). Más jelentések 16 halottról tudnak Homsz, Hama és Idlib városokban, amelyek a demokratikus mozgalmak központjainak számítanak.

A Párizsban élő Burán Galijun, a szír ellenzéki Nemzeti Tanács elnöke kizárta, hogy kompromisszumot kötnének az Aszad-rezsimmel. Az áldozati ünnep alkalmából kiadott nyilatkozatában méltatta a felkelés áldozatait, és közölte, hogy a tanács az ENSZ-hez és az Arab Ligához fordult a szír lakosság védelme érdekében, és nemzetközi megfigyelők Szíriába küldését szorgalmazta.

Ahmed Hasszún szíriai főmufti a Spiegel német hírmagazinnak adott interjúban elképzelhetőnek tartotta, hogy Bassár el-Aszad államfő visszavonuljon a politikai életből. "Elnöksége nem életre szóló" - mondta az Aleppóban élő jogtudós. "Az eredetileg szemészorvos Aszad vissza akar térni (eredeti) szakmájához" - mondta a főmufti, aki szerint az államfő álma, hogy ismét szemészeti klinikát vezethessen. Hasszún, aki hazája legrangosabb vallási vezetője, az elnök bizalmasának számít.

Mint a főmufti kifejtette, Aszad felelősséggel tartozik a politikai hibákért, de - szerinte - tartja magát az Arab Liga előtt vállalt kötelezettségekhez, és reformokat vezet be. Hasszún ugyanakkor az erőszakért főként a szomszédos országokból érkezett fundamentalistákat teszi felelőssé.

Az Arab Liga legutóbb október közepén tárgyalt Szíria tagságának felfüggesztéséről. A polgárháború által fenyegetett arab országról szóló összes cikkünket itt olvashatja.