Több ezer diák tüntet Londonban a tandíjak ellen

Vágólapra másolva!
Négyezer rendőr próbálja megakadályozni, hogy elfajuljon a tandíjak és az oktatás költségvetésének a csökkentése ellen tiltakozó diákok tüntetése Londonban. Tavaly ilyenkor erőszakba torkollt a diáktüntetés. Szerdán többezren vonulnak végig a brit fővároson.
Vágólapra másolva!

Több ezer diák tüntet London belvárosában a megemelt tandíjak és az oktatás költségvetésének a csökkentése ellen. A Citybe csaknem négyezer rendőrt vezényeltek, mivel tavaly erőszakos zavargások törtek ki a diáktüntetések után. A rendőrség kész arra, hogy gumilövedéket is bevessen, ha elfajul a helyzet.

A tüntetést a sajtó és a rendőrség helikopterei követik a levegőből, a menetet pedig gumibottal és rohamsisakkal felszerelt rendőrök vigyázzák. A Scotland Yardnak ez a legnagyobb akciója az augusztusi zavargások óta.

Forrás: AFP

A Szent Pál katedrális mellett már tábort vert egy csoport. Az Occupy London mozgalom tüntetői saját rendezvényeikkel támogatják a diákok megmozdulását.

Forrás: AFP

Feszültséget egyelőre az okoz, hogy a rendőrök útját állják a Szent Pál katedrálishoz tartó tüntetőknek, mert így akarják megakadályozni, hogy a diákok és az Occupy London mozgalom tagjainak a találkozója zavargássá fajuljon. A Guardian helyszínen lévő tudósítója szerint a rendőrség egyelőre jól szervezetten lép fel a rendbontók ellen, akik néhány üveget és botot dobtak feléjük.

Cikkünket frissítjük a fejleményekkel.