Egy volt bankár lesz Görögország új kormányfője

Lukasz Papademosz, az ideiglenes görög kormány vezetője, válság, adósságválság, eu-mentőcsomag
Vágólapra másolva!
Lukasz Papademosz, az Európai Központi Bank (EKB) volt alelnöke lesz az új koalíciós kormány miniszterelnöke Görögországban. Az új kormány tagjai péntek délben teszik le az esküt.
Vágólapra másolva!

Lukasz Papademosz lesz az átmeneti görög kormány vezetője. A korábban az Európai Központi Bank alelnöki posztját is betöltő Papademosz feladata az uniós mentőcsomag ratifikálásának elérése lenne, valamint a felkészülés egy februári előrehozott választásra.

A független Papademosz hangsúlyozta, hogy az eddigi hatalmas erőfeszítések ellenére a görög gazdaság előtt komoly problémák tornyosulnak, és a pénzügyi gondokat csak a pártok együttműködésével lehet megoldani. Az új kormányfő szerint az euró az ország pénzügyi stabilitásának és gazdasági fellendülésének záloga.

Papademosz kijelentette, nem lesz könnyű dolga, de meg van győződve arról, hogy a problémákat sokkal gyorsabban és hatékonyabban megoldják, ha egység és konszenzus van a kormányban. Az új miniszterelnökre- aki egyébként nem tagja a görög parlamentnek - várhatóan hétfőn bizalmi szavazás vár még. A BBC úgy tudja, Papdemosz beleegyezett abba, hogy a jelenlegi pénzügyminiszter, Evangelosz Venizelosz a posztján maradjon.

A 64 éves Papademosz kinevezéséről négy órán át tárgyaltak a jobboldali, szocialista és szélsőjobboldali pártok az államfő részvétele mellett. A görög jegybank egykori vezetője a leköszönő Jeórjiosz Papandreut váltja. Az új kormány tagjai péntek délben teszik le az esküt.

Forrás: AFP/Louisa Gouliamaki
Lukasz Papademosz lesz az átmeneti görög kormány vezetője

Az október 26-án Brüsszelben elfogadott mentőcsomag ratifikálása nélkül Görögország az államcsődön kívül azt is kockáztatja, hogy elveszíti euróövezeti, sőt európai uniós tagságát, és válságba sodorja az unió közös valutáját.

Papandreu a politikai túlélésért küzdött az elmúlt hetekben, miután a brüsszeli megállapodás után bejelentette, hogy népszavazást ír ki a kemény tárgyalások árán megszületett uniós mentőcsomagról. Ezek után a pártjában is lemondásra szólították fel, az ellenzék pedig előre hozott választásokat követelt. A görög miniszterelnök a múlt héten megnyerte ugyan a parlamenti bizalmi szavazást, a görög politikai válságot azonban ez nem oldotta meg.

Papandreu végül hivatalosan is megerősítette a lemondását, és bejelentette, hogy megállapodás született az ellenzékkel az új, koalíciós kormányról.

A görög válságról szóló összes [origo]-s cikket itt olvashatja.