Közel száz embert vettek őrizetbe a lengyel nemzeti ünnepen zajló tüntetéseken

Vágólapra másolva!
Több rendőr és tüntető megsérült péntek délután Varsóban, amikor az ország legnagyobb nemzeti ünnepén összecsaptak rendőrök és anarchista csoportok. A tüntetők petárdákkal, szemetes ládákkal és kövekkel dobálták a rendőrkordont, akik vízágyúval és könnygázzal válaszoltak.
Vágólapra másolva!

Utcai harcok alakultak a rendőrök és a radikális jobboldali tüntetők között péntek délután Varsóban, a legnagyobb lengyel nemzeti ünnepen, az ország 1918-ban visszaszerzett nemzeti függetlenségének emléknapján. A rendőrség vízágyút és könnygázt vetett be, többen megsérültek.

Az előző évekhez hasonlóan több különböző radikális jobboldali szervezet jelentett be közös demonstrációt az ünnepre, de felvonultak baloldali és anarchista szervezetek is. Egy nagyjából hatvanfős anarchista csoport és a rendőrség között már délelőtt összetűzések alakultak ki a varsói belvárosban, a rendőrök több embert előállítottak. A "függetlenség menetének" több ezer résztvevője délután három órakor akart elindulni az Alkotmány térről, de útjukat állta a baloldaliak által rendezett "színes függetlenség" nagygyűlése. Antifasiszta szervezetek még az ünnep előtt bejelentették, hogy békés eszközökkel fogják megakadályozni a menetet.

Utcai harc bontakozott ki a rendőrökkel, akik vízágyút és könnygázt vetettek be. A tüntetők petárdákkal, szemetes ládákkal, védőkorlátokkal, kövekkel, palackokkal dobálták a rendőrkordont. A TVN24 hírtelevízió jelentése szerint több rendőr és tüntető megsérült, mintegy száz embert őrizetbe vettek.