"Isten utasította" a Fehér Házra lövő férfit

Vágólapra másolva!
Az amerikai rendőrség letartóztatott egy 21 éves férfit, aki a gyanú szerint a múlt héten rálőtt a washingtoni Fehér Házra. A férfi állítólag Obama megszállottja, és korábban már volt dolga a rendőrséggel.
Vágólapra másolva!

Szerda délután egy szemtanú segítségével letartóztatták azt a férfit, aki a gyanú szerint rálőtt a washingtoni Fehér Házra a múlt héten. A bíróság előtt csütörtök délután kell megjelennie Pittsburghben, Pennsylvania államban.

Hivatalnokok tájékoztatása szerint a 21 éves férfi Barack Obama megszállottja. A BBC rendőrségi forrásokra hivatkozva azt írja, hogy Oscar Ortega-Hernandez állítólag Istentől kapta azt a küldetést, hogy támadjon rá a Fehér Házra. A rendőrség hivatalos közleménye szerint a férfi labilis, erőszakra utaló jelekkel.

Pénteken volt lövöldözés a Fehér Ház közelében, az akkori jelentések szerint több lövés is dördült, a szemtanúk pedig két autót láttak menekülni a lövések után. Az incidens után egy géppisztolyt is találtak a hatóságok. Kedden két golyót találtak: egy lövedéket a golyóálló üveg állított meg azon a részen, ahol az elnöki hálószoba található. Egy másik golyó az épületet érte. Barack Obama elnök és felesége nem tartózkodott ekkor Washingtonban, azt azonban nem tudni, hogy két lányuk otthon volt-e a lövöldözéskor. Titkosszolgálati tisztviselők újságíróknak azt mondták, hogy egyelőre még nincs meggyőző kapcsolat a lövöldözés és a lövedékek között.

Ortega családja a férfi eltűnését október 31-én jelentette be. Úgy tudták, hogy a férfi Washingtonban tartózkodik. Oscar Ortega-Hernandezt már tartóztatták le Texasban, Utahban és Idahóban, de a rendőrség szerint nem tagja egyetlen radikális szervezetnek sem.