Rábólintott az egyiptomi hadsereg a nemzeti egységkormányra

Vágólapra másolva!
Legkésőbb július elsején megtartják az egyiptomi elnökválasztást a hadsereg ígérete szerint, vagyis a tervezettnél fél évvel korábban távozhat Egyiptom éléről a katonai vezetés. A hadsereg ígérete szerint a jövő heti parlamenti választásokat is megtartják az országban.
Vágólapra másolva!

Az egyiptomi katonai vezetés a jóváhagyását adta egy nemzeti egységkormány megalakítására, és beleegyezett a jövő júniusra tervezett elnökválasztás előbbre hozásába - írja a brit BBC. Az elmúlt napokban tüntetések robbantak ki Kairóban, miután a lakosság nem látta biztosítottnak, hogy a jövő heti parlamenti választások után a hadsereg hajlandó lesz kiengedni a hatalmat a kezéből. Az elmúlt három nap több mint húsz ember halt meg, és 1800-an sebesült meg a tüntetők és a hadsereg összecsapásaiban.

A BBC Kairóban tartózkodó tudósítója szerint az elnökválasztás előbbre hozása nagy engedmény a hadseregtől. Az egyiptomi hadsereget irányító Mohamed Husszein Tantavi várhatóan kedden este beszédet mond a televízióban - közölte a BBC. Közben a Tahrír téren újra több ezer ember kezdett tüntetésbe, a megfigyelők szerint a lakosság az ígéretek ellenére továbbra is Tantavi távozását követeli. A BBC keddi esti jelentése szerint a hadsereg a tér egy részén könnygázt fújt a tüntetők közé.

A tüntetések miatt hétfőn este mondott le az országot vezető katonai tanács elnöke. A parlamenti választásokat először a nyár végére írták ki, az elnökválasztás eredeti időpontja pedig 2012 végén lett volna. A hadsereg közlése szerint a jövő hétre tervezett parlamenti választásokat megtartják. Korábbi ígérete szerint a hadsereg az elnökválasztásig marad a hatalomban, jelen állás szerint legkésőbb július elsején választanak új elnököt Egyiptomban.

Az már hetekkel a választások kezdete előtt látszott, hogy a választók nem várják kitörő lelkesedéssel a szavazást, mivel a bonyolult választási rendszer és a rengeteg ismeretlen választható politikai erő elbizonytalanította és összezavarta őket. A vasárnap kezdődő szavazáson a demokráciában járatlan választók több tucat ismeretlen pártra adhatják majd szavazatukat, de a pártok és szervezetek viszonyát és értékrendjét még a politikát figyelemmel kísérő szakértők is nehezen tudják követni.

Egyiptomban a szavazók többsége még sosem vett részt olyan szavazáson, ahol valódi választási lehetőségeik voltak: "Fogalmunk sincs, hogyan kell ezt csinálni, hiszen korábban csak Mubarak pártja volt, meg az egységes ellenzék, most viszont rengeteg csoportosulás van a palettán" - mondta a Time magazinnak egy kairói mérnök.