Egy volt miniszterelnököt bíztak meg a kormányalakítással Egyiptomban

Vágólapra másolva!
Kamál Ganzúri 1996 és 1999 között már állt az egyiptomi kormány élén, és bár népszerű volt az egyiptomiak körében, most hátrányára válhat, hogy Hoszni Mubarak elnöksége idején töltötte be ezt a posztot.
Vágólapra másolva!

Az Egyiptomot irányító katonai tanács Kamál Ganzúri volt miniszterelnököt bízta meg, hogy alakítson új átmeneti kormányt. A helyi sajtó úgy tudja, hogy Ganzúri, aki 1996 és 1999 között már vezette a kormányt, elfogadta a felkérést. A megbízatást több napnyi heves tüntetés előzte meg Kairóban és más városokban.

A katonai tanács felügyeli az átmenetet Hoszni Mubarak volt elnök februári megbuktatása után, és bár ígéretet tett a folyamat felgyorsítására, sok egyiptomi attól tart, hogy a hadsereg nem akarja kiadni a kezéből a hatalmat - írja a BBC internetes oldala.

Ganzúri kormányfőként annak idején néhány gazdasági liberalizáló intézkedést hozott. Előnye, hogy a nevét nem hozták kapcsolatba korrupciós ügyekkel, de hátrányára van, hogy Hoszni Mubarak volt elnök idején szolgált miniszterelnökként. Kormányfői megbízatása előtt az egyiptomi kormány tervezési minisztereként jelentős szerepe volt abban, hogy ebben az időszakban javult Egyiptom viszonya a Világbankkal és a Nemzetközi Valutaalappal. Kormányfőként népszerű volt az egyiptomiak körében, mert úgy tekintettek rá, mint a szegények segítőjére.

Az előző kormány a Mubarak bukása óta Egyiptomot vezető katonai tanács elleni heves, erőszakba torkolló tiltakozó megmozdulások miatt mondott le néhány napja. A legújabb adatok szerint legalább 38 ember életét vesztette, és 2000-en megsebesültek a hét végén kirobbant, a tüntetők és a rendfenntartó erők közötti összecsapásokban.

Korábban az egyiptomi katonai vezetés bocsánatot kért a kormányellenes tüntetők és a rendfenntartó erők közötti összecsapások halálos áldozataiért. Azt kérték, hogy ne hasonlítsák őket a Mubarak-rezsimhez, mert ők nem ragaszkodnak a hatalomhoz.

Megfigyelők szerint csütörtökre valamelyest oldódott a feszültség, péntekre azonban újabb tüntetéseket szerveznek. Hétfőn a terveknek megfelelően megkezdődnek a parlamenti választások az észak-afrikai arab országban.