Hónapokig tartó választás kezdődött Egyiptomban

Vágólapra másolva!
Január végéig tarthat a parlamenti választások első szakasza Egyiptomban, mely az első Hoszni Mubarak volt államfő februári bukása óta. A választások elhalasztását követelő tüntetők már gyülekeznek a kairói Tahrír téren.
Vágólapra másolva!

A hajnali kezdésre már sorban álltak a szavazók a kairói szavazóhelyiségek előtt - írja a brit BBC internetes oldala, miután hétfőn megkezdődtek a parlamenti választások Egyiptomban. A lap beszámolója szerint a választások elhalasztását követelő tüntetők szintén gyülekezni kezdtek a fővárosban, a Tahrír téren.

A választást több szakaszban tartják: november 28-29-én az alsóház képviselőiről szavaznak, de csak az ország egy részén, kilenc tartományban, köztük Kairóban és Alexandriában. A képviselőházi voksolás második szakaszára december közepén, majd a harmadikra január elején kerül sor: mindkét esetben újabb 9-9 tartományban. Összesen 508 képviselői helyről döntenek majd. A szenátusi választásokat szintén három időpontban rendezik meg, január vége és március eleje között.

Huszein Tantávi tábornok, az Egyiptomot Mubarak bukása óta irányító testületnek, a Fegyveres Erők Legfelsőbb Tanácsának a vezetője vasárnap arra buzdította a választópolgárokat, hogy minél többen vegyenek részt a voksoláson. "Nem engedjük a bajkeverőknek, hogy megzavarják a választásokat. Egyiptom keresztúthoz érkezett, vagy sikeresek leszünk gazdaságilag, politikailag, társadalmilag, vagy ha nem, annak nagyon súlyos következményei lesznek, de ezt nem fogjuk megengedni" - mondta.

A választási győzelemre esélyes Muzulmán Testvériség pedig azt követelte vasárnap, hogy az új kormányt a leendő parlamenti többség alakíthassa meg. A kormányzó katonai tanács egyik tagja, Mamduh Sahín tábornok ugyanis szombaton kijelentette, hogy "a leendő parlamentnek semmilyen hatalma nem lesz a kormány felett".

Az elmúlt napokban 41 tüntető vesztette életét, és több mint kétezren megsebesültek a kormányerőkkel való összecsapásokban Egyiptomban. A tüntetők attól tartanak, hogy a katonai tanács a választások után is ragaszkodik majd hatalmához.

Huszein Tantávi tábornok azonban közölte, hogy a hadsereg biztosítja majd a szavazás megtartását. A BBC elemzőkre hivatkozva azt írja, hogy a szavazási procedúra bonyolult, és a kampányra is kevés idő maradt, ráadásul az sem világos, hogy hány ember szavaz majd. Körülbelül 50 millió választópolgár van az országban, akik mintegy 50 regisztrált pártra szavazhatnak majd.