Befagyasztották a szlovák politikusok fizetését

Vágólapra másolva!
A szlovák parlament döntése alapján a képviselők mellett az államfő, a kormánytagok és más állami alkalmazottak sem kaphatnak fizetésemelést januártól. Az idei szinten maradnak a képviselők asszisztenseire fordítható kiadások, valamint a képviselői irodák költségei is.
Vágólapra másolva!

Nem emelkedik a jövő évben a szlovák politikusok fizetése: a pozsonyi parlament csütörtökön elfogadta a vonatkozó törvény módosítását, miszerint a vezető politikusok havi bére január után is az idei szinten marad.

A bérbefagyasztás a parlamenti képviselőket, a köztársasági elnököt, a kormánytagokat, a számvevőszék elnökét és alelnökét, a főállamügyészt, az ombudsmant, a központi közigazgatási szervek vezetőit, valamint más állami alkalmazottakat is érint.

A parlament ugyancsak jóváhagyta azt az ellenzéki törvénymódosító javaslatot, mely szerint a jövőben csak az a parlamenti képviselő lesz jogosult kéthavi fizetésének megfelelő végkielégítésre, aki legalább öt hónapig ült a törvényhozásban. Az idei szinten maradnak a képviselők asszisztenseire fordítható kiadások, valamint a képviselői irodák költségei.