Az állampolgárságától megfosztott 99 éves asszony mellett tüntettek Rimaszombatban

Vágólapra másolva!
A szlovák állampolgársági törvény módosítását követelték mintegy háromszázan a szlovákiai Rimaszombatban. A szlovák állampolgárságától két hete megfosztott, 99 éves nyugdíjas tanítónő levélben üdvözölte a tüntetés résztvevőit.
Vágólapra másolva!

Az Új Szó című szlovákiai napilap internetes kiadása szerint hat civil szervezet képviselői szólaltak fel a szlovák állampolgárságától megfosztott, 99 éves Tamás Aladárné melletti szimpátiatüntetésen. A lap szerint a felszólalók többsége szlovákul és magyarul is elmondta beszédét.

A résztvevők főként Rimaszombatból és környékéről, a Balog völgyéből, valamint Losonc és Tornalja térségéből érkeztek - írja a lap. A beszámoló szerint a résztvevők az akció végén meghallgattak és elfogadtak egy nyilatkozatot is, amelyben elítélték a szlovák állampolgárságot új módon szabályozó, tavaly júniusban elfogadott törvényt és annak rendelkezéseit.

Az Új Szó munkatársának becslése szerint körülbelül 300 résztvevővel zajlott a békés tüntetés Rimaszombat Fő terén.

Tamás Aladárnét december elején fosztották meg szlovák állampolgárságától, miután bejelentette a pozsonyi hatóságoknál, hogy felvette a magyar állampolgárságot. A szlovák alkotmányra hivatkozva a 99 éves asszony akkor nyilatkozott arról is, hogy nem akarja elveszteni szlovák állampolgárságát sem.

A nyugdíjas tanítónő lánya az [origo]-nak korábban elmondta, hogy édesanyja riadalmat érzett, amikor felbontották a hivataltól érkezett levelet. Az asszony azt is elmondta, hogy édesanyját gondozó testvérétől is megvonták a szlovák állampolgárságot.

A könnyített honosításról hozott magyar döntésre reagálva Robert Fico kormánya tavaly úgy módosította a szlovák állampolgársági törvényt, hogy az a szlovák polgár, aki felveszi egy másik ország állampolgárságát, automatikusan elveszíti az eredetit. Az állampolgársági "ellentörvényt" a Híd magyar-szlovák párt szeptemberben az alkotmánybíróságon támadta meg, de a testület eddig nem foglalkozott az üggyel.