Újra megvizsgálhatják a norvég tömeggyilkost

Vágólapra másolva!
Hiányosságokat talált a norvég merénylő elmeállapotáról készült pszichiátriai szakvéleményben három norvég orvos. A kétségek miatt nem kizárt, hogy újra megvizsgálják a 32 éves Anders Behring Breiviket, aki a gyanú szerint júliusban lemészárolt 69 tizenévest a norvégiai Utoya szigetén.
Vágólapra másolva!

Norvég orvosok megkérdőjelezték annak a pszichiátriai szakvéleménynek a helytállóságát, amely szerint nem beszámítható Anders Behring Breivik szélsőjobboldali merénylő, aki júliusban a gyanú szerint lemészárolt 69 tizenévest Utoya szigeten. A rendőrség szerint a 32 éves férfi robbantásos merényletet követett el a norvég fővárosban, majd mészárlást hajtott végre a kormányzó baloldali párt ifjúsági szekciójának nyári táborában. A merényletben összesen 77 ember halt meg.

A bírósági szakvéleményt vizsgáló héttagú orvosbizottság három tagja szerint komoly hiányosságok vannak a Breivik elmeállapotáról készült, november végén ismertetett pszichiátriai szakvéleményben - jelentette szerdán az NRK norvég közszolgálati rádió.

A vizsgálóbizottságnak december 31-ig kell állást foglalnia arról, helytálló-e a két pszichiáter szakvéleménye. A testület igencsak megosztott, és nem lehet kizárni, hogy arra a következtetésre jut, hogy Breiviket újból meg kell vizsgálni.

Ha az orvosok megerősítik a pszichiáterek diagnózisát, akkor Breivikre nem lehet szabadságvesztést kiszabni, kényszergyógykezelést kell elrendelni. Korábbi hírek szerint ez esetben akár élete végéig elmegyógyintézetbe zárhatják.