A cunami után hét évvel került elő egy indonéziai kamaszlány

Vágólapra másolva!
Az Indonéziában 168 ezer ember életét követelő szökőár után egy nő vette magához az akkor hétéves lányt, és koldulásra kényszerítette.
Vágólapra másolva!

Egy utcán élő indonéz kamaszlány, akit 2004 decemberében a szökőár választott el a családjától, hét évvel később találta meg halottnak hitt szüleit - mondták el a szülők a francia AFP hírügynökségnek.

Mary Yuranda, aki ma 14 éves, elmondta, hogy a cunami után egy nő vette védelmébe, majd koldulásra kényszerítette az Aceh tartománybeli Meulaboh város utcáin.

A fiatal lány a város egyik kávéházában kért segítséget, hogy visszatérhessen a falujába, ahová szerdán vitte el egy taxisofőr - mondta el a 42 éves Tarmius, a lány apja. "A hasán lévő anyajegyek, egy szeplő és az arcán lévő sebhely bebizonyította, hogy ő az én kislányom" - mondta el a 35 éves Yusnidar, az édesanya, telefonon.

2004. december 26-án a 9,3-es erősségű földrengés kiváltotta cunami idején Yusnidar három gyermeke közül kettővel elveszítette a kapcsolatot. Idősebb lányát továbbra is eltűntként tartják számon.

A cunaminak Indonéziában 168 ezer, az Indiai-óceán parti országokban pedig több tízezer halálos áldozata volt.