Bolívia visszautasítja az ENSZ-kritikát Tóásó ügyében

Vágólapra másolva!
Az ENSZ szerint a bolíviai kormány nyolc ponton is megsértette a két és fél éve terrorizmus vádjával letartóztatott Tóásó Előd jogait. Az ország belügyminisztériuma szerint nem.
Vágólapra másolva!

Elutasította a bolíviai kormány az ENSZ munkacsoportjának megállapításait, miszerint megsértették a dél-amerikai országban két és fél éve terrorizmus vádjával letartóztatott Tóásó Előd jogait - jelentette pénteken internetes oldalán két bolíviai újság, az El País és a Los Tiempos.
"Nem sértették meg Tóásó alkotmányos jogait" - idézik Fernando Riverát, a bolíviai belügyminisztérium jogi igazgatóját.

Az ENSZ illetékes munkacsoportja a bolíviai kormánynak küldött hivatalos levelében nyolc szabálytalanságra hívta fel a bolíviai hatóságok figyelmét az ügyben, és követelte Tóásó szabadon bocsátását. A szakértők rámutattak, hogy az erdélyi magyar férfit letartóztatási parancs nélkül, jogtalanul vették őrizetbe, és egy olyan bíróság előtt folyt a vádemelési tárgyalás, amely nem volt illetékes.

A világszervezet munkacsoportja szerint Bolívia emellett megsértette az ártatlanság vélelmét, mert Tóásóról őrizetbe vételének pillanatától bűnösként beszéltek. A bolíviai kormány nem tartotta be az előzetes letartóztatás maximális tartamára vonatkozó előírást. A munkacsoport azt is kifogásolta, hogy a letartóztatás óta eltelt 32 hónapban nem volt vádemelési tárgyalás, valamint megsértették a pártatlan, tisztességes eljáráshoz való jogra vonatkozó nemzetközi szabályokat.

A bolíviai kormány hivatalos álláspontja szerint 2009 áprilisában Bolívia nyugati részén, Santa Cruz belvárosában egy szállodában a rendőrség rajtaütött külföldi zsoldosok egy csoportján, akiket feltételezések szerint szakadár erők béreltek föl, hogy megingassák Evo Morales bolíviai elnök uralmát. A magyar-horvát-bolíviai állampolgár Rózsa Flores Eduardo - a csoport állítólagos vezetője - és két másik férfi, az erdélyi Szovátáról való Magyarosi Árpád és az ír Michael Martin Dwyer életét vesztette a kommandós rajtaütésben.

Az ügy jelenleg a La Paz-i kerületi bíróság előtt van, amely dönt a bírósági eljárás úgynevezett vádemelési szakaszának végén hozott határozat - az ügy esküdtszék elé utalása - elleni fellebbezésről. Tóásót jelenleg a La Paz-i San Pedro börtönben tartják fogva.