Egy kelet-ukrajnai börtönbe szállították át Julija Timosenkót

Vágólapra másolva!
Kijevből a kelet-ukrajnai Harkiv megyében lévő női börtönbe szállították át Julija Timosenko volt ukrán kormányfőt. Viktor Janukovics elnök közben eltörölte az elődje által bevezetett ukrajnai narancsos forradalom emléknapját.
Vágólapra másolva!

Egy kelet-ukrajnai börtönbe szállítottak át pénteken az októberben hétévi szabadságvesztésre ítélt volt ukrán kormányfőt, Julija Timosenkót - közölték a büntetés-végrehajtási hatóságok. Timosenkót eddig Kijevben tartották fogva, most a Harkiv megyei Kacsanyivka településén levő női börtönbe szállították át, ahol 800-1000 nő raboskodik.

Szerhij Vlaszenko, Timosenko egyik ügyvéde elmondta, hogy védencét, aki súlyos hátfájdalmakkal küzd, és nem tud egyedül járni, a börtön alkalmazottai vitték a rabszállító kocsiig. Az Ukrajinszka Pravda hírportál úgy értesült, hogy Timosenko kerekes széket kapott.

Az augusztus óta őrizetben lévő Timosenkót hétévi börtönre ítélték azzal a váddal, hogy 2009-ben egy Oroszországgal kötött földgázszerződéssel kapcsolatban túllépte miniszterelnöki hatáskörét, és kárt okozott Ukrajnának. Az elsőfokú ítéletben kötelezték 200 millió dolláros kártérítés megfizetésére is a Naftohaz ukrán állami kőolaj- és gázipari vállalatnak, és három évre eltiltották vezető tisztségek betöltésétől.

A Timosenko elleni eljárásokat nyíltan bírálta az Európai Unió és az Egyesült Államok, amelyek szerint az eljárásokat politikai okokból indították. Azt követelik, hogy helyezzék őt szabadlábra és indulhasson a 2012. októberi parlamenti választásokon. Timosenko ügyvédei abban reménykednek, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága, ahol a volt kormányfő beperelte Ukrajnát, feloldja őt a vád alól. A bíróság decemberben közölte, hogy gyorsított eljárásban tárgyalja az ügyet.

Az ellenzéki vezető, aki ellen több más bűnvádi eljárás is folyamatban van, ártatlannak vallja magát, és Viktor Janukovics elnököt vádolja azzal, hogy így akar megszabadulni legfőbb politikai vetélytársától.

Ukrajnában már nem ünnepelik a narancsos forradalom emléknapját

Mindeközben Viktor Janukovics ukrán elnök rendeletben törölte el elődjeinek, Viktor Juscsenkónak és Leonyid Kucsmának a szabadság napjáról, illetve az egység napjáról szóló rendeleteit, helyette január 22-ére bevezette az egység és szabadság napját - közölte pénteken az ukrán elnök sajtószolgálata.

A Szabadság napját Viktor Juscsenko vezette be 2005-ben az őt hatalomra segítő, előző évi "narancsszínű forradalomra" emlékezve, bár hivatalosan, állami szinten sem tavaly, sem idén nem ünnepelték meg. Anna Herman, az elnök tanácsadója szerint a "szabadság napi ünnepségek valahogyan szovjet stílusúak". "A szabadság olyan dolog, amelyet mindenkinek szabadon kell megünnepelnie" - tette hozzá.

Az egység napja - január 22. - az egységes Ukrajna létrejöttének emlékére született. 1919-ben ezen a napon jelentették be Kijevben, hogy Ukrajna egységes állammá vált. Az egyesülés 1918-ban kezdődött, amikor megszületett az Ukrán Népköztársaság, az ország nyugati, akkor az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó részében pedig létrejött a Nyugat-ukrajnai Köztársaság. A két köztársaság vezetői az 1918. decemberi tárgyalások után szerződést írtak alá, és 1919. január 22-én a kijevi Szófia téren kihirdették Ukrajna egyesülését. Az egységes ukrán állam néhány hónap múlva ismét szétesett. Kijevbe bevonultak a bolsevikok, Kárpátalját elfoglalta Csehszlovákia, Halics pedig lengyel kézre került.

A történészek vitatkoznak az ukrán történelem főbb állomásait illetően, de abban egyetértenek, hogy a jelenlegi Ukrajna a 1919-es egyesült Ukrajna hagyományait követi, amit a jelenlegi állami jelképrendszer - kék-sárga zászló, a címer és a himnusz - is tükröz.