Hónapok hazugságait próbálja lemosni magáról a fenyegetőző elnök

Christian Wulff, német szövetségi elnök, kínos kölcsön
Vágólapra másolva!
Elegük van a németeknek köztársasági elnökükből, aki előbb letagadott egy zsíros baráti kölcsönt, majd kiderült róla, hogy megfenyegette az erről cikkező lapot. Christian Wulff szerdán nagy interjúban igyekszik megmagyarázni sokak szerint elnökhöz méltatlan viselkedését. Ha lemond, komoly fejfájást okozhat az euróválsággal küzdő Angela Merkel kancellárnak, aki két éve jelölte őt az elnöki posztra, de alig tudta elfogadtatni.
Vágólapra másolva!

Egész Németország arra az interjúra vár, amelyet szerda délután rögzítettek Christian Wulff német köztársasági elnökkel az ARD és a ZDF televízió munkatársai. Az államfő a két legnagyobb német televízió berlini stúdióvezetőinek kellemetlen kérdéseire volt kénytelen válaszolni gazdag üzletemberekhez fűződő kapcsolatairól, egy vitatott magánkölcsön-ügyletről és német lapokat ért fenyegetéseiről. (Az interjú néhány részlete már kiszivárgott, erről itt olvashatja cikkünket.)

A kölcsönügyletét előbb elhallgató, majd az erről cikket megjelentetni szándékozó német lapot megfenyegető államfő a németek többsége szerint nagyon sokat rontott hivatala tekintélyén, lemondásának lehetősége is felmerült. A német szövetségi elnök politikai szerepe jelképes, inkább egyfajta erkölcsi iránymutatóként szolgál a németek számára, ezért is követelnek sokan magyarázatot az utóbbi hetek eseményeire. A héten egyre nőtt Wulffon a nyomás, hogy személyesen magyarázza meg cselekedeteit.

A szerda délután felvett interjút este negyed kilenckor tűzi műsorra a két német televízió, fél hétkor azonban várhatóan már az ARD híradójának, a Tagesschaunak a honlapján is elérhetők lesznek a legfontosabb részletek.

A fenyegető elnök

Wulffot egy baráti kölcsönügylet miatt támadják, de az államfő bocsánatot kért karácsony előtt, és az ünnep után már-már megnyugodhatott, hogy elmúlt a probléma, amikor január első napjaiban bombaként robbant a hír: a múlt hónapban fenyegető üzenetet hagyott Kai Diekmann, a legnagyobb német bulvárlap, a Bild főszerkesztője hangpostáján. Azt mondta a német sajtó által hosszú és indulatos stílusúként jellemzett üzenetben, hogy ha megjelenik a kérdéses kölcsönügyletről szóló cikk, az "végleges törést" okozhat a lapot kiadó Springer kiadóvállalattal. Azzal fenyegetőzött, hogy jogi útra tereli az ügyet, és ha a lap "háborút akar indítani", akkor arról személyesen beszéljenek hivatalos államfői útja után (Wulff ekkor az Arab-öböl mentén fekvő államokban járt).

Wulff azonban nem csak a Bild főszerkesztőjét hívta. A Spiegel német magazin információi szerint a kiadó vezérigazgatóját, Mathias Döpfert is megpróbálta meggyőzni, hogy akadályozza meg a cikk megjelenését, de az igazgató visszautasította. A történetet a Bild is megerősítette a hét elején. A lap szerint a fenyegető üzenet az után érkezett, hogy nyilatkozatot kértek Wulfftól a kölcsönügylettel kapcsolatban, amelyre előbb válaszolt, majd visszavonta nyilatkozatát. Azt, hogy miért nem hozták korábban nyilvánosságra a fenyegetés ügyét, azzal indokolták, hogy két nappal később Wulff újra telefonált, és bocsánatot kért az üzenet tartalma és hangneme miatt.

Nagyon baráti kölcsön

A politikus azt próbálta megakadályozni - sikertelenül -, hogy a lapban megjelenjen egy írás, amely azt állította, hogy 2010-ben félrevezette az alsó-szászországi parlamentet. A december 13-án megjelent Bild-cikk szerint az akkor még Alsó-Szászország miniszterelnöki posztját betöltő Wulffot a helyi parlamentben szembesítette két ellenzéki Zöld párti képviselő azzal a kérdéssel, hogy üzleti kapcsolatban áll-e Egon "Bubi" Geerkens üzletemberrel. A kérdés azt követően merült fel, hogy kiderült, Wulff 2009-ben Geerkens floridai villájában töltötte a karácsonyi szünidőt, ahova első osztályon utazott, amelyért nem kért tőle felárat az Air Berlin légitársaság.

Forrás: AFP/Johannes Eisele

Wulff tagadta a kapcsolatot. Tavaly februárban annyit közölt a tartományi parlamenttel, hogy az elmúlt tíz évben nem állt üzleti kapcsolatban az érintettel. A Bild azonban kiderítette, hogy a politikus 2008-ban jelentős baráti kölcsönt kapott a villanyszerelőből lett dúsgazdag ékszerkereskedőtől, pontosabban annak feleségétől. Félmillió eurót (több mint 157 millió forint) vehetett át négy százalékos kamatra Edith Geerkenstől, a pénzből egy takaros családi házat vásároltak Hannover közelében 415 ezer euróért.

"Korrekt válasz"

Az elnök a cikk megjelenése után tagadta, hogy félrevezette volna a parlamentet, hivatala közleményben tudatta, hogy Wulff "korrekt választ adott", miután "nem létezik és soha nem is létezett üzleti jellegű kapcsolat. Csupán egy egyezség létezett Edith Geerkensszel, aki saját vagyonából adott neki kölcsön. Így a félreérthetetlen kérdésre az igazságnak megfelelően mondott nemet" - idézte a német államfő szóvivőjét a Spiegel.

Baráti és családi kölcsönök itthon
Lázár János fideszes frakcióvezető 2,5 millió forint "családi kölcsönt" vallott be 2010-es vagyonnyilatkozatában. Kóka János korábbi SZDSZ-es frakcióvezető 2009-es vagyonnyilatkozatából derült ki, hogy 139,5 millió forinttal tartozik magánszemélyeknek. Juhász Ferenc egykori szocialista honvédelmi miniszter pedig 2003-ban, egy budapesti XII. kerületben 95 millió forintért vásárolt ház miatt szorult magyarázkodásra, amelynek megvásárlásához több tízmillió forint családi kölcsönt kapott.



Csakhogy a Bild azt is kiderítette, hogy a baráti kölcsönt tavaly februárban - pár nappal a parlamentben neki feltett kérdés elhangzása előtt - a politikus kiváltotta egy rendes banki hitellel, pedig a kérdéses megállapodásban 2013 szerepelt, mint az összeg visszafizetésének határideje. Ez a banki hitel a Spiegel információi szerint ugyancsak szokatlanul kedvező konstrukció volt, a hétköznapi ügyfelektől kért kamatok alig felét kérték el tőle az állami tulajdonú BW Banknál a 2024-ben lejáró, 520 ezer eurós ingatlanhitelre. A jutányos hitelfolyósítás körülményeinek felülvizsgálatát azóta már kezdeményezte a bank felügyelőbizottsága.

"Nekik is, és nekünk is segített"

Egon Geerkens a német Spiegelnek tavaly decemberben arról beszélt, hogy az üzlet "teljesen tiszta" volt. A feleségével éppen azon gondolkoztak, mibe fektessenek a hitelpiaci válságban megrendült gazdasági helyzet idején, Wulff pedig épp akkor került olyan helyzetbe, hogy teljesen át kellett alakítania az életét (éppen elvált a feleségétől egy másik nő miatt), és nagyobb összegre volt szüksége.

Forrás: AFP/Johannes Eisele

"Nekik is, és nekünk is segített (az ügylet). Nem volt és jelenleg sincs üzleti kapcsolatunk egymással. Egyrészt a pénzt a feleségemtől kapta, másrészt semmi köze az üzleti dolgaimhoz, nem vagyok hivatalos hitelfolyósító" - idézte a Spiegel az üzletembert, aki régről ismerheti Wulffot, miután a politikus karrierje ugyanarról a településről - a Hannovertől 100 kilométerre nyugatra fekvő Osnabrückből - indult, ahol az eredetileg nagy értékű balesetes autók javításával foglalkozó Geerkens csillaga is felívelt, előbb ékszerboltja, majd bevásárlóközpontja révén.

A Bild vitatható kölcsönről szóló cikke komoly politikai vihart kavart karácsony előtt Németországban, a kölcsönügylet mellett felhánytorgatták Wulff magánutazásait, amelyek célja rendre egy-egy milliomos üzletember egzotikus helyszínen található nyaralója volt.

Későn jött bocsánatkérés

Az az általános vélekedés alakult ki, hogy Wulff politikai szívességekért cserébe élvezhette a gazdag vállalkozók támogatását. A Spiegel például azt állította, hogy a BW Banknak is jó oka volt kedvező kölcsönt nyújtani Wulffnak, aki tartományi miniszterelnökként jelentős szerepet játszott a Porsche sportkocsigyártó megmentésében, amely a BW Bank tulajdonosának, a Landesbank Baden-Württenbergnek az egyik fontos ügyfele volt.

A politikus végül karácsony előtt három nappal bocsánatot kért. Elismerte, hogy nem kezelte jól az ügyet, és már hamarabb nyilvánosságra kellett volna hoznia személyes pénzügyeit. A legtöbb német lap szerint azonban bocsánatkérése túl későn érkezett, és túl kevés volt.

Forrás: AFP/Johannes Eisele

Már akkor felmerült esetleges lemondása, ám ez a nyomás karácsony után enyhült. Az ellenzéki szociáldemokraták elnöke arról beszélt, hogy Németország számára katasztrofális lenne, ha az elnöknek le kellene mondania. Ezzel ugyanis két év alatt két német államfő távozna idő előtt a hivatalából. Wulff elődje, Horst Köhler 2010 februárjában kényszerült lemondani, miután vitatható kijelentéseket tett a német hadsereg külföldi misszióiról (erről itt olvashat bővebben).

A kölcsönügylet kérdése már-már kezdett nyugvópontra jutni, amikor kipattant a Bild megfenyegetésének ügye, majd kedden a Die Welt közölte, tavaly nyáron az elnök megpróbálta megakadályozni, hogy megjelenjen egy cikk testvérlapjában, a Welt am Sonntagban. Állítólag behívatta magához a Bellevue-palotába az újságírót, ahol "kellemetlen és nyilvános következményekkel" fenyegette meg, ha megjelenik a cikk. A Die Welt azt nem árulta el, melyik volt a kérdéses írás, de közölte, a fenyegetés ellenére lehozták a cikket. A Spiegel szerint a cikkben Wulff családi hátteréről, nehéz gyermekkoráról és tőle elidegenedett mostohatestvéréről volt szó.

Újabb kínos órák jöhetnek Merkelnek

A német magazin internetes kiadása szerint Wulff politikai szövetségesei árulkodóan csendben maradtak az újabb fejlemények napvilágra kerülése óta, és szűkebb hazájában, Alsó-Szászországban is sokan elégedetlenek vele. "Sok párttag telefonál, és mindannyian elmarasztalóan beszélnek Wulff viselkedéséről" - idézte a lap Karl-Heinz Klarét, a CDU tartományi parlamenti frakciójának helyettes vezetőjét.

Esetleges távozása kellemetlenül fogja érinteni Angela Merkel kancellárt is, aki maga javasolta elnöknek párttársát szűk két éve. Az új államfőjelölt megtalálása csak újabb púp lesz az euróövezeti válsággal küzdő Merkel hátán - írja a Spiegel. Merkelnek már Wulff elfogadtatása is nehezen ment, az államfőt választó speciális testület csak a harmadik szavazási körben választotta meg, ami kínos órákat eredményezett a kancellár számára (bővebben itt).

A német elnökök hatalma elsősorban hitelességükön és személyiségük varázsán alapul, ez azonban Wulff esetében - szinte az összes német lap szerint, beleértve a konzervatív sajtót is - elveszett. A Die Welt szerint a társadalomban nincs helye olyan elnöknek, aki a sajtószabadságról papol, miközben az első adandó alkalommal személyesen tiporja sárba azt. A konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung arról írt, hogy Wulff teljesen elveszette politikai érzékét, a balközép beállítottságú Frankfurter Rundschau szerint pedig a vitatott kölcsönügylet még megbocsátható lett volna az elnöknek, de a sajtó fenyegetése megbocsáthatatlan bűn.