Egymás után robbantak pokolgépek Irakban

Vágólapra másolva!
Merényletek egész sorát követték el Irakban a síita lakosság ellen. A támadásokban 72 ember vesztette életét. A amerikai hadsereg decemberi távozása óta feszült a helyzet az országban.
Vágólapra másolva!

Több merényletben 72 ember meghalt és rengeteg megsebesült csütörtökön Irakban. A terroristák a síita lakosságot vették célba. Reggel Bagdad legnagyobb síita negyedében, Szadr városban 12 embert ölt meg egy robbanás. A pokolgépet egy motorkerékpárra erősítették, és egy buszmegálló mellett hagyták, a robbanást a munkakezdéshez időzítve. A főváros katonai szóvivője szerint a gyilkosok nyugtalanságot akarnak kelteni a lakosság körében. A merénylők kilétéről nem bocsátkozott találgatásokba. A rendőrség egy másik pokolgépet hatástalanított a közelben. Egy másik síita negyedben azonban nem sokkal később két robbantás 15 emberrel végzett.

Pár óra múltán Kerbela síita szent városba tartó zarándok között robbantotta fel magát egy öngyilkos merénylő a dél-iraki Násziríja város közelében. Ebben a merényletben 45-en meghaltak. A zarándokok gyalog tartottak Kerbela városába az arbain ünnepre. Ez a síiták által különösen tisztelt, a VII. században csatában megölt Huszein imám halála miatti negyvennapos gyász végét jelentő megemlékezés.

A síita zarándokok gyakori célpontjai a rivális szunnita felekezethez tartozó szélsőségeseknek és az al-Kaida terrorszervezetnek. A támadások oka többnyire vallási alapú, de közrejátszik bennük az is, hogy a 2003-as amerikai megszállást követően síita pártok kerültek hatalomra. A közülük választott Núri al-Máliki kormányfő a múlt hónapban szembefordult az ország szunnita alelnökével, ami belpolitikai válságot robbantott ki. Tárik al-Hásemi alelnök elmenekült a letartóztatása elől.

Bagdadban utoljára december 22-én volt hasonlóan véres merényletsorozat, amelynek 69 ember esett áldozatul. Akkor az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet iraki szárnya jelentkezett elkövetőként.

A BBC bagdadi tudósítója szerint Irak súlyos politikai válságon megy keresztül. A vallási feszültség kiéleződött Irakban azóta, hogy az amerikai csapatok decemberben elhagyták az országot, és elfogatóparancsot adtak ki Tárik al-Hásemi ellen. Az Egyesült Államok 2008-ban állapodott meg Bagdaddal, hogy 2011 végéig kivonják az amerikai erőket.