Oposszum miatt leállt egy New York-i metróvonal

Vágólapra másolva!
Evakuálni kellett a Brooklynból Bronxba tartó metrót, mert egy oposszum szállt fel az egyik szerelvényre. Az oposszumot végül az állatfelügyelet fogta be. Az állat már a Twitteren hódít.
Vágólapra másolva!

Le kellett állítani a New York-i metró egy vonalán a közlekedést egy oposszum miatt. Az állat feltehetően még Brooklynban szállt fel a szerelvényre felszíni pályaszakaszon. Pár megállóval később a biztonsági személyzet jobbnak látta megállítani a vonatot és kiüríteni a kocsit, nehogy megharapjon valakit az oposszum.

A személyzet vastag kesztyűkkel indult oposszumvadászatra, de végül felhagyott az akcióval, és inkább az állatfelügyeletet hívta ki.

Patkányok és galambok gyakori vendégek a New York-i metrón, de vadon élő állat még nem utazott rajta korábban. Patkányból egyébként olyan sok fordul elő a járműveken, hogy a minap fotózási versenyt hirdettek meg a metró dolgozói. Havi bérletet nyer az, aki a legjobb patkányfényképet küldi be. A dolgozók nem azért kezdeményezték a viadalt, mert szeretnének fotókon is minél több patkányt látni, hanem hogy felhívják a figyelmet a rágcsálóveszélyre.

Tavaly a világhálón igen népszerű volt egy videó, amelyen egy patkány mászkált egy alvó utason az egyik New York-i szerelvényen.

Az egyelőre nem világos, hogy miként került fel az oposszum a metróra, állatszakértők szerint vagy a meleg, vagy az ételszag vonzhatta. Az oposszum népszerűségét mindenesetre jelzi, hogy már Twitteren is van felhasználói fiókja.