Általános sztrájk bénítja hétfőn Belgiumot

Vágólapra másolva!
Általános sztrájkot tartanak Belgiumban hétfőn a szakszervezetek, az európai uniós csúcstalálkozó napján. A tiltakozások miatt nemcsak a repülő, a vasút- és a tömegközlekedésben várhatóak fennakadások, de részleges vagy teljes leállás várható az iskolákban, a postaszolgáltatásban, sőt, a kórházakban, valamint a tűzoltóknál és a rendőrségnél is.
Vágólapra másolva!

A közlekedésben és a közintézmények munkájában is súlyos, országos fennakadások számít a belga sajtó hétfőre, az új kormány takarékossági és reformprogramja miatt tiltakozó szakszervezeti akció következtében.

A vasúti közlekedésben a sztrájk vasárnap estétől hétfő késő estig tart. Egyetlen szerelvény sem közlekedik, a nemzetközi vonatok sem. A brüsszeli nemzetközi repülőtéren szintén fennakadásokra számítanak, de a legtöbb hétfői járatot vasárnap kora estig nem törölték. Más belga repülőtereken a teljes leálláshoz közeli helyzetet jeleznek előre.

A tömegközlekedés Brüsszelben és a vidéki területeken is kiszámíthatatlannak ígérkezik, az előrejelzések minimálisra jósolják az esetleg közlekedő járatok számát. A tiltakozás keretében a szervezők helyenként az utak forgalmát is korlátozni tervezik, az eleve megnövekvő személyautó-forgalomban emiatt számtalan torlódás várható. Mindez szervezési nehézségeket okozhat az uniós tagországok állam- és kormányfőinek találkozójával kapcsolatban. Az ülést mindazonáltal a tervek szerint az előzetes programnak megfelelően megtartják hétfő délután.

Részleges vagy teljes leállás várható az iskolákban, postaszolgáltatásban, de a törvényes kereteken belül tiltakozó megmozdulást tartanak a kórházakban, valamint a tűzoltók és a rendőrség körében is. Sztrájkol a közszolgálati média egy része is.

A hét végi sajtónyilatkozatok szerint a szakszervezetek elsősorban azt kifogásolják, hogy a kormány a nehéz gazdasági helyzetre hivatkozva nem csupán szigorú takarékossági intézkedésekről döntött, hanem hosszabb távra szólóan gyengített a szociális biztonság számos elemén is, beleértve az előnyugdíjazás rendszerét, a munkanélküliek segélyezését és az egészségügyi ellátás költségeit. A kormány szerint viszont a sztrájknak nincs értelme, mert a vitatott intézkedések egy elengedhetetlen reformprogram részei.