[origo] nagyvilág>
Berlusconi elegánsnak tartja félreállását
[origo]|2012. 02. 04., 19:03|Silvio Berlusconi, a novemberben lemondott olasz miniszterelnök nem kíván többé a politika élvonalába kerülni, nem szeretne újra miniszterelnökként indulni, de képviselőként még indulna - erről beszélt a Financial Timesnak adott interjújában.
Berlusconi római rezidenciájában nyilatkozott, először azóta, hogy novemberben átadta a kormányfői tisztséget Mario Montinak. Az új miniszterelnököt, aki feladata a válságkezeléshez szükséges piaci reformok keresztülvitele, Berlusconi dicsérte. A Financial Times szerint ennek azért van jelentősége, mert befektetők attól tartottak, hogy a volt kormányfő a megmaradt hatalmát a technokrata kormány munkájának aláásására használná fel.
"Félreálltam, még a pártomban is" - mondta Berlusconi a lapnak, azt azonban fontosnak tartotta elmondani, hogy a második világháború óta ő a legtöbbet szolgált miniszterelnök a három választási győzelmével. Jobbközép pártját 18 éve vezette a volt miniszterelnök.
Azt azonban elmondta, hogy nem kíván teljesen kivonulni a politikából, csupán a háttérbe húzódva átengedi az első vonalat. A következő választáson képviselőjelöltként indulna Berlusconi. "Még mindig erős a támogatottságom, majdnem kétszer akkora mint kollegáimnak, Merkelnek és Sarkozynek" - utalt a francia és a német kormányfőre Berlusconi.
Lejárató kampány indult ellene a nemzeti és külföldi médiában, amely őt és kormányát tette felelőssé az olasz állampapírhozamok emelkedése miatt - magyarázta Berlusconi, hogy miért kellett lemondania. "Ha tovább maradtam volna a kormányban, tovább sérült volna Olaszország a borzasztó médiakampányban" - mondta hozzátéve, hogy a válság nem Olaszországban, hanem Európából bontakozott ki.
A lemondásáról azt mondta, hogy bár a parlament mindkét házában többsége volt, "a felelősség tudatában (...) elegánsan félre álltam." Berlusconi egy hokisérülést mutatva, amelyet elmondása szerint Vlagyimir Putyinnal való meccsén szerzett, azt mondta, még "mindig fiatal", ugyanakkor a 2013-as választáson nem akar indulni a kora miatt.
Támogatja viszont a 41 éves Angelino Alfanót, pártja titkárát, aki a következő választáson miniszterelnök-jelölt lehet, ugyanakkor hozzátette, hogy a párt fog dönteni arról, hogy kit jelöl kormányfőnek.
[origo] címlapon»
Mubarak bajtársaival küzd Egyiptomért a kiugrott és a beugró muszlim testvér
Ötezer éves története során első alkalommal választ szabadon vezetőt szerdán és csütörtökön Egyiptom. A verseny az elűzött rezsimben vezető pozíciót betöltő, illetve a ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Mubarak bajtársaival küzd Egyiptomért a kiugrott és a beugró muszlim testvér
Ötezer éves története során első alkalommal választ szabadon vezetőt szerdán és csütörtökön Egyiptom. A verseny az elűzött rezsimben vezető pozíciót betöltő, illetve a ...
Mubarak bajtársaival küzd Egyiptomért a kiugrott és a beugró muszlim testvér
Ötezer éves története során első alkalommal választ szabadon vezetőt szerdán és csütörtökön Egyiptom. A verseny az elűzött rezsimben vezető pozíciót betöltő, illetve a ...
Maffiaállamot takargatnak az Eurovíziós Dalfesztivállal
Fejlett európai állam képében tetszeleg az Eurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán, a csillogással azonban korrupciót, maffiamódszereket és kemény elnyomást ...
Pénzkötegekkel tömte ki a házát a korrupció nagy ellensége
Kapzsi politikai ellenfeleit ostorozta és patyolattisztaságát hangoztatta éveken át David Rath, az egyik legismertebb cseh ellenzéki politikus, egykori egészségügyi ...
Izzadó japánok mutatják meg a jövőnket
Elővették a gázrezsót, az elemlámpát és a gyertyát az összes atomerőmű lekapcsolása miatt energiaspórolásra kényszerülő japánok. A fukusimai tragédia után az egész ...
Sötét vatikáni titok nyitját keresik a megdicsőült maffiózó kriptájában
Hercegek és bíborosok társaságában elhantolt bandavezér kriptájában keresik a kulcsot egy 29 éve eltűnt lány ügyéhez az olasz rendőrök. A 15 éves vatikáni lány ...
Miért jött divatba a lefejezés Mexikóban?
Sorra találnak tömegével lefejezett holttesteket Mexikóban, ahol az utóbbi hónapokban minden korábbinál népszerűbbé vált a csonkolásos gyilkosság. A lefejezett hullákkal ...
Könnyedén gyilkol a teniszrajongó Terminátor
Áprilisban vége lett Bosco Ntaganda kényelmes életének a Kongói Demokratikus Köztársaság sok vérengzést látott keleti sarkában. Hiába épített ki busás jövedelemmel járó ...
Inkább a frontális ütközés, mint a barbár Európa
Rohamosan távolodik Görögország az eurózónától, miután hétfő reggelre a parlament két jelentős baloldali pártja is kiszállt a koalíciós tárgyalásokból, és így elúszni ...
Megrengették az EU tőzsdéit az összeomló görög tárgyalások
A Szüriza radikális baloldali pártszövetség mellett a Demokratikus Baloldal is kiszállt a görög koalíciós tárgyalásokból , így minimálissá vált az esélye, hogy az ország ...
Hogyan rázta meg egy vak a világ legnagyobb hatalmát?
Mezítlábas ügyvédből lett a kínai jogvédők ikonikus figurája Csen Kuang-cseng, aki az amerikai nagykövetségre menekülve okozott diplomáciai feszültséget a két ...
Befenyítené Kína az olajmezőit fenyegető filippínókat
Az egyik kínai lap már kisebb háborút is elképzelhetőnek tart Kína és a Fülöp-szigetek között a két ország között fekvő tengerekért folytatott vitában. Kína egyre ...
Halott szavazók, élő sebek
A japán ellenőrök a titkos szavazóköröket keresik, a román szervezőt svéd rendőrnő védelmezi, a török koordinátornak koszovói önkéntes magyarázza, mit nem ért a ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- Meghalt a második legkeresettebb náci bűnös
- Kicsi fiam, mi kell még?
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Bennégett az autóban a vezető Újtitkosnál
- Beszólt a görögöknek az IMF-vezér
- Biszku Béla is elment a Kádár-szobor avatására
- Meghalt egy ejtőernyős Siófok mellett
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Akiknek hiányzik Kádár János
- Elfogták a fővárosi szoborrongálókat
- Lebénultak a magyar bankok
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
[origo] állás
Válogasson álláshirdetéseink között! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel.
-
Electrolux ESI 44500 XR mosogatógép
119 900 Ft -
Sütő + főzőlap BE 5013421-M + HK 654070 XB
189 900 Ft
Olvasnivaló
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?