Joachim Gauck lehet a következő német államfő

Vágólapra másolva!
Egy keletnémet polgárjogi harcos lehet a következő német államfő. Joachim Gauck a 2010-es elnökválasztáson az ellenzéki szociáldemokraták és a Zöldek közös jelöltje volt.
Vágólapra másolva!

Joachim Gauck evangélikus lelkészt, keletnémet polgárjogi harcost, a volt NDK állambiztonsági iratait kezelő hivatal első vezetőjét jelöli a Német Szövetségi Köztársaság elnöki tisztségére a konzervatív-liberális kormánykoalíció az ellenzéki szociáldemokratákkal és Zöldekkel közösen - jelentette be vasárnap este Berlinben Angela Merkel kancellár, a kereszténydemokrata CDU elnöke.

Merkel hangsúlyozta: Gauck munkásságának központi témája a szabadság és a felelősség, és ez őt, aki ugyancsak az NDK-ból származik, "minden különbözőség ellenére" összeköti a jelölttel. A szabadság mindkettőjük vágya volt, és ez "1989/90-ben teljesült" - mondta Merkel a berlini kancellári hivatalban Joachim Gauckkal, valamint a bajor konzervatív CSU, a liberális FDP, a szociáldemokraták (SPD) és a Zöldek vezetőivel közösen tartott sajtótájékoztatón.

Joachim Gauck kiemelte: a háború idején született és diktatúrában nőtt fel, most pedig egy szabad ország államfője lehet. Hangsúlyozta: "nem Superman, és nem hibátlan ember", és igyekszik majd megszolgálni a megelőlegezett bizalmat. Elmondta: munkája során törekszik majd meggyőzni a németeket arról, hogy "egy jó országban élnek, amelyet lehet szeretni".

"Minden jó, ha a vége jó"

Sigmar Gabriel, a legnagyobb ellenzéki erő, az SPD elnöke az előző szövetségi elnök, Christian Wulff pénteki lemondására utalva hangsúlyozta: "minden jó, ha jó a vége". Philipp Rösler, az FDP elnöke azt hangsúlyozta, hogy Gauck közös jelölése "új kezdet" lehetőségét jelenti. Az új államfő - akit majd március 18-án választanak meg - helyreállíthatja majd a tisztség "megroppant tekintélyét".
Horst Seehofer, a CSU elnöke, bajor kormányfő kiemelte: pártja kezdettől fogva a konszenzus lehetőségét kereste a jelöltkeresés folyamatában. Joachim Gauck kiválasztása "jó döntés Németország számára" - mondta.

A Zöldek részéről Claudia Roth társelnök aláhúzta: Gauck "elnyerte az emberek szívét" 2010-ben, amikor a Zöldek és az SPD közös jelöltje volt az államfőválasztáson, ez pedig "fontos előfeltétel" ahhoz, hogy "jó szövetségi elnök" legyen. Cem Özdemir, a párt török bevándorló családból származó társelnöke azt hangsúlyozta, hogy Gauck a politikai szférán túl, a társadalom egészében is széles körű támogatást élvez, és ennek révén előmozdíthatja a bevándorlók integrációjának ügyét.

Liberális nyomásra lett Gauck a jelölt

A Christian Wulff pénteki lemondásával megüresedett tisztség betöltésének kérdése a hétvégén a kormánykoalíció szétrobbanásával fenyegető konfliktust okozott a CDU/CSU pártszövetség és a liberális FDP között. Vasárnap este azonban Angela Merkel kancellár, a CDU vezetője végül engedett a Gauck jelölését szorgalmazó liberálisoknak - jelentette több orgánum, köztük a ZDF közszolgálati televízió. Christian Wulff távozásának közvetlen előzménye az volt, hogy a hannoveri államügyészség az államfő mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezte tiltott támogatás elfogadásának gyanúja miatt.