Kivégezhetik a volt egyiptomi elnököt

Vágólapra másolva!
Az ügyész a legsúlyosabb büntetést, kivégzést kért Hoszni Mubarak egykori egyiptomi elnökre, mert az utasította a hadsereget tavaly a tüntetők lemészárlására.
Vágólapra másolva!

Az egyiptomi ügyészség megerősítette, hogy halálos ítéletet kér Hoszni Mubarak volt elnökre tüntetők tavalyi tömeges lemészárlása miatt.

A záró beszédet előadó Musztafa Szulejman ügyész szerint a politikus világos felhatalmazást adott a hadseregnek az éles lőszer használatára, és a békés tüntetők agyonlövésére. A kormány becslése szerint mintegy 850 embert öltek meg tavaly január 25 és február 11-e között.

Szulejman kijelentette: a volt elnök, és vádlott társainak: Habíb el-Adli volt belügyminiszternek és négy belbiztonsági főnöknek a legsúlyosabb büntetést kell kapnia.

Az ügyészi záró beszédet Mubarak a bírósági teremben, egy ketrecbe zárt kórházi ágyon egyenesen ülve, figyelmesen hallgatta. Vele volt a rács mögött Gamal nevű fia is, aki időnként a fülébe súgott. Mubarak büntetőpere augusztus 3-án kezdődött Egyiptomban, a Kairó külvárosában lévő rendőrakadémián.

Az arab ország elnökét tavaly 18 nap tüntetés után kergették. Több mint egy év telt el azóta, Egyiptomban van már új parlament, de a hatalom még mindig a diktátor tábornokainak a kezében maradt.