Tankokkal megy az ellenzék ellen a szír kormány

Vágólapra másolva!
Szárazföldi támadásra készülhet a szíriai hadsereg, miután a kormány tankokat és más harci egységeket küldött az ellenzék bázisának tartott Homsz városához. A Vöröskereszt közben tűzszünetet szeretne elérni, hogy a segélyszállítmányok eljuthassanak a rászorulókhoz.
Vágólapra másolva!

Szíriai tűzszünetet próbál elérni a Nemzetközi Vöröskereszt. A BBC értesülései szerint a szervezet már kapcsolatba lépett a szemben álló felekkel. Küldötteinek érvelése szerint azt szeretnék elérni, hogy segélyszállítmányokat juttathassanak el a harcok által leginkább érintett térségekbe. Arról, hogy milyen módon juttatnák el a segélyeket, egyelőre nincs döntés. A Szíriában immár tizenegy hónapja tartó zavargásokban több ezren haltak meg.

Közben a Guardian jelentése szerint a kormány tankokat és más szárazföldi harci egységeket irányított Homsz városa felé. A lap szerint a csapaterősítés célja az, hogy offenzívával törjék meg az ellenzék fő báziásnak tartott várost. A kormányerők hetek óta heves támadások alatt tartják a várost, különösen a Baba Amr kerület. Egy helyi aktivista szerint a kormány nem nagyon válogat a civil és katonai célpontok között.

A Baba Amrban állomásozó emberi jogi aktivisták szerint egyre több áldozata van a támadásoknak, csak hétfőn legalább kilenc ember halt meg. Két hete egy nap alatt 95 ember halt meg az ellenzékiek szerint. Az egyik aktivista szerint Asszad katonái készek az utolsó emberig harcolni. A Guardian szerint nehéz a városban harcolókkal kommunikálni, mert a támadások miatt megszakadt a telefon- és az internetkapcsolat is.

Az aktivisták szerint Asszad megpróbálja még a hétvégi népszavazás előtt legyőzni Homszt. Az új alkotmányról fognak szavazni, de az ellenzék bojkottálja azt, mert úgy vélik, nem lehetne megtartani a népszavazást addig, amíg Szíria nagy része háborús övezet.