Megoperálták a venezuelai elnököt

Vágólapra másolva!
Ismét Havannában kapott orvosi ellátást a korábban daganattal kezelt Hugo Chávez. Nem hivatalos caracasi források szerint feltáró jellegű beavatkozást hajtottak végre rajta.
Vágólapra másolva!

Megoperálták Hugo Chávez venezuelai elnököt egy havannai kórházban - közölték nem hivatalos caracasi források. Állapotáról egyelőre nem adtak ki hivatalos jelentést. A műtétet elvégző orvosi csoporthoz közel álló forrás szerint a feltáró jellegű beavatkozás 90 percig tartott a Cimeq kutatókórházban. Ugyanott kezelték rákbetegség miatt tavaly júniusban, és utána azt nyilatkozta, hogy megszabadult a halálos kórtól. Januárban tizenegy órán át szónokolt a parlamentben. Hírügynökségi jelentések szerint ezek után aligha marad bárkiben kétség afelől, hogy Hugo Chávez egészségi állapota valóban megengedi, hogy lebonyolítsa választási kampányát.

Venezuelában elnökválasztást tartanak idén októberben. Chávez esélyei jók, de ha az egészségi állapota miatt nem vehet részt rajta, megnőnek az egységes jobboldali ellenzék esélyei.

A Stratfor amerikai magán hírszerző és stratégiai elemző cég engedély nélkül közzétett üzentváltásaiban Chávez állapotáról is szó van, s az egyik, kedden közzétett távirat szerint orosz és kubai orvosok egy vagy két év hátralévő élettartamot jósoltak a venezuelai elnöknek tavaly december elején. Egy brazil újságíró - meg nem nevezett brazil orvosok vizsgálataira hivatkozva - azt írta a blogjában, hogy Chávez rákja az áttétek szakaszába fejlődött.