Tíz magyarországnyi embert várnak sztrájkolni Indiában

India, sztrájk,
Vágólapra másolva!
Több ezer indiai szakszervezet által támogatott sztrájk kezdődött kedden Indiában. Az indiai munkások jobb munkakörülményeket szeretnének elérni, akár 100 millió ember is sztrájkolhat.
Vágólapra másolva!

A növekvő infláció, a privatizáció, valamint a jobb munkakörülmények érdekében léptek sztrájkba az indiai munkások kedden - közölte a brit BBC közszolgálati médium. A sztrájkot a legnagyobb indiai szakszervezetek mellett több ezer kisebb is támogatja. A sztrájk meghirdetésekor a szervezők úgy számoltak, hogy akár 100 millió indiai is részt vehet a 24 órás sztrájkban.

A sztrájk valószínűleg a bankokat, a közlekedést, a postákat, valamint a kikötőket érinti majd a legjobban, azonban a vasúti közlekedés zavartalan lesz. A sztrájk valószínűleg Kerara, Tripura és Nyugat-Bengál tartományban lesz a legnagyobb, ezeken a területeken a legerősebb az indiai kommunista párt befolyása - írja a BBC.

A BBC helyszíni tudósítója szerint a Nyugat-Bengálban lévő Kalkuttában üresek az utak, a buszok alig járnak, a boltok többsége zárva van. Sokan a munkahelyükön maradtak hétfőn, hogy kedden ne legyen problémájuk a munkába menetellel. A sztrájk az indiai hírügynökségek szerint kevésbé érinti Delhit és Mumbait.

Az NDTV, az újdelhi televízió honlapja szintén azt erősíti meg, hogy a felhívásnak részben tettek eleget a dolgozók. A fővárosban kevesebb autó és taxi van az utcákon, a tömegközlekedés is akadozik. A banki szolgáltatások akadoznak, az állam vezetése pedig különleges intézkedéseket vezetett be az áramszolgáltatóknál, hogy a lakosság ellátását biztosítsa.

Mumbaiban valójában csak a bank és a biztosítási szektor állt le, a közlekedés alapvetően zavartalanul működik. A város két repterén nincsenek fennakadások, de délutánra a szakszervezetek tüntetést is szerveznek.

Forrás: AFP/Noah Seelam
További képekért kattintson a fotóra!

Bangalore-ban leginkább a közlekedésben vannak fennakadások, jelentette az NDTV. A sztrájk a televízió tudósítása szerint Nyugat-Bengált bénította meg leginkább, függetlenül attól, hogy korábban a miniszterelnök Mamata Banerjee megtiltotta az állami alkalmazottaknak a sztrájkot, a miniszterelnök figyelmeztetése szerint kötelességszegésnek minősül az állami dolgozók részéről a sztrájkban való részvétel. Kolkata városában ennek ellenére kevesen hagyták csak el otthonukat, a város általában nyüzsgő utcái kiürültek. Nyugat-Bengálban a boltok, a piacok és az irodák is javarészt zárva tartanak.

Decemberben az indiai infláció közel 2 százalékot csökkent éves szinten, de még így is 7,5 százalékos, a márciusban záródó üzleti év szerint az indiai GDP egy év alatt 7 százalékkal nőtt, de az érték alatta marad a 9 százalékos várt növekedésnek. A kormány hétfőn tett még egy kisérletet a sztrájk megakadályozására, a szakszervezetek azonban nemet mondtak a las-minute ajánlatra. Amiben szerepet játszhat az is, hogy a 11 nagy érdekképviselet először fogott össze közös akcióba. Hozzájuk ötezer kisebb szakszervezet csatlakozott.