Meghalt Fidel Castro nővére

Vágólapra másolva!
Angela Castro 88 évesen, hosszú betegeskedés után halt meg egy havannai kórházban. A hét testvér közül ő volt a legidősebb.
Vágólapra másolva!

Nyolcvannyolc éves korában meghalt Fidel és Raúl Castro kubai vezetők nővére. Angela Castro 88 éves volt, és már hosszabb ideje betegeskedett - írja a brit BBC. Castróék heten voltak testvérek, Angela volt köztük a legidősebb, és ő halt meg közülük elsőként.

A halálhírt az egyik testvér, az Egyesült Államokban élő Juanita erősítette meg, bár a kubai média még nem adott hírt róla. Fidel és Raúl Castro mindig diszkréten kezelték magánéletüket, azt kényesen elválasztották az állami szerepvállalásaiktól. Juanita Castro az AP hírügynökségnek azt mondta, hogy a nővére egy havannai kórházban halt meg, gyermekei körében.

A 85 éves Fidel Castro megromlott egészségi állapota miatt adta át tavaly a hatalmat legfiatalabb testvérének, a most 80 éves Raúl Castrónak. Halálhíre már többször bejárta a sajtót, volt, hogy ezen maga is viccelődött. Mióta visszavonult, alkalmanként megjelenik a nyilvánosság előtt.