Putyin hozta a papírformát az orosz választáson

Vlagyimir Putyin, oroszország, elnökválasztás, választások, Moszkva, falfirka
Vágólapra másolva!
A beérkező adatok szerint Vlagyimir Putyin a szavazatok 60 százaléka körüli támogatottságot szerezhetett az orosz elnökválasztáson. A többi jelölt szerint nem volt becsületes a verseny. Az egyik dagesztáni körzetben fegyveres támadók gyilkotak meg három rendőrt a szavazóhelyiségnél. Helyszíni tudósítónk szerint jelentős számú rendőri jelenlét közepette tartották a választást, és az esti ünnepséget.
Vágólapra másolva!

Az előzetes exit poll adatok, és a szavazatok összeszámolásának kezdeti szakasza alapján Vlagyimir Putyin nyerte az orosz elnökválasztást. A választási bizottság adatai szerint 71,2 százalékos feldolgozottság mellett 64,86 százalékot kapott Putyin. Már az első adatok is 60 százalék feletti támogatottságról szóltak.

A második helyen Zjuganov állt 17 százalékkal, Prohorov 8,9, Zsirinovszkij 6,4, Minorov 3,7 százalékon állt. Az exit poll felmérések is hasonló eredményről írtak, 58-59 százalékot jósoltak Putyinnak. Bár elvileg kétfordulós a választás, a számok azt mutatják, hogy a második fordulóra már nem lesz szükség.

A BBC idézte Sztaniszlav Govoruhint, Putyin kampányfőnökét, aki azt mondta, "ez volt a legtisztább választás Oroszország történetében". A kommunista jelölt, Zjuganov azonban nem ismerte el Putyin győzelmét, s Prohorov is azt mondta, hogy nem lehet becsületes versenyről beszélni.

Forrás: AFP/Alexey Druzhinin
Putyin, a nyertes

Volt szavazókör, amelynek az eredményét meg kell semmisíteni, mert webkamerás felvétel bizonyítja a választási csalást. A felvétel tanúsága szerint több ember perceken keresztül gyömöszölt szavazócédulákat az urnába. Govoruhin szerint ez nem bizonyít semmit, mert lehet, hogy csak a mozgóurnák szavazatait akarták a központi ládába elhelyezni.

Egy dagesztáni körzetben lövöldözés alakult ki. Álarcos fegyveresek támadtak a helyiségre, majd a tűzpárbajban három rendőr és egy támadó vesztette életét.

Vitatott választás

Az orosz állami tévétársaság arról számolt be, hogy a központi választási bizottságnál 86 esetet rögzítettek, amelynél a választás rendjének megsértése felmerült. A BBC szerint legtöbb esetben a választói névjegyzékről való lemaradással és távolmaradók szavazataival volt gond. Egy választási szakértő arról beszélt, hogy valóban Putyin felé billen a mérleg, ugyanis a televíziós szereplések összes idejéből 70-75 százalékot vitt el a győztes, a többi kandidáló osztozott a maradék 25-30 százalékon.

Forrás: AFP/Dmitry Astakhov
Orosz elnökök: Putyin, Medvegyev, Putyin

Az ellenzékiek számos visszaélésről - elsősorban voksturizmusról - adtak hírt. A Szavazó Liga nevű szervezet összesen 3000 törvénysértést észlelt, a Golosz független választási megfigyelő szervezet pedig közölte, buszokkal szállítják a szavazókat az egyik körzetből a másikba, ahol újra és újra leadják szavazataikat Moszkva, Novoszibirszk és Barnaulból több körzetében is.

Alekszej Navalnyij ellenzéki blogger a BBC-nek azt mondta, elsősorban Moszkvában zajlik nagyüzemben a csalás, tömegeket mozgatnak a voksturizmus során. Ez a módszer a decemberi, vitatott tisztaságú parlamenti választásokon is elterjedt volt. A blogger szerint azonban ezúttal még piszkosabb a választás - írja a brit Guardian.

Félmeztelen nők tiltakoztak

Putyin ritkán látott feleségével együtt szavazott az egyik moszkvai szavazókörzetben. Amikor megkérdezték, számít-e arra, hogy első körben megnyeri a választást, azt mondta, "minden a szavazókon múlik". Tizenöt perccel azután, hogy elhagyta a szavazóhelyiséget, három nő jelent meg ugyanott, akik letépték ingjüket, és azt kezdték kiabálni, hogy "Putyin tolvaj". A rendőrök azonnal elvitték őket.

Forrás: AFP/Ilya Varlamov
Tiltakozó

A csalások elkerülése érdekében a Kreml országszerte webkamerákat állított fel a szavazóhelyiségekben, amelyeken bárkim aki regisztrál, figyelemmel kísérheti az eseményeket. Az egyik kamerán - a Guardian beszámolója szerint - Ramzan Kadirov csecsen elnök is feltűnt, és látható volt, hogy a jelenlévők vastapssal fogadták. A kaukázusi köztársaságokban rendre 100 százalékos Putyinnak és pártjának a támogatottsága a szavazásokon.

A Tuva köztársaságban ugyanakkor - amelyet a napokban földrengés sújtott - az emberek főként azért mentek a választási helyiségekbe, hogy a kamerákon keresztül üzenjék meg hozzátartozóiknak, hogy jól vannak. Igor Sogoljev távközlési miniszter szerint a webkamerás rendszer jól állta a próbát, még úgy is, hogy hackertámadásokat észleltek ellene Japánból, Indonéziából és az Egyesült Államokból is.

Tiszta győzelemről beszélt Putyin

Putyin a győzelmi ünnepségen azt mondta, "győztünk! Dicsőség Oroszországnak!" A régi-új elnök, és a tisztségről leköszönő Medvegyev tartott rövid beszédet, amelyben tiszta győzelemről beszéltek.

Forrás: AFP/Alexey Philippov
Zjuganov, a kommunista jelölt

A [origo] tudósítója szerint Moszkvában komoly katonai biztosítás mellett zajlott a választás, és az estére szervezett győzelmi ünnepségen is sok volt az egyenruhás. Moszkvában Putyin hívei helyi idő szerint este 9 órától (magyar idő szerint este 6-tól) hatalmas ünneplésre készültek a Kreml mellett található Manyezsnaja téren, ahova több 10 000 embert vártak. A rendőség végül 100 ezer embert számolt. Nem sokkal a szavazóurnák zárása előtt a környéken már hatalmas rendőri készültség volt, és bár a forgalom még haladt, a teret és a környező utcát valósággal ellepték az egyenruhások - jelentette az [origo] helyszínen lévő tudósítója.

Rendőrök mindenütt

A tér közepén állított színpad kivetítői már kora délután óta lobogó orosz zászlókat mutattak, a Moszkva szálló hatalmas homlokzatára pedig egy fél focipálya nagyságú nemzeti színű lobogót feszítettek ki. A tér egyik oldalán beléptető kapukat is állították, így ahol később az ünnepelni érkezőket alaposan átvizsgálják. De nem csak a téren álltak rendőrök hatalmas csoportokban, a környező utcák és főutak mentén 5 méterenként állnak őrt a rendőrök.

Fotó: Visnovitz Péter [origo]

Az [origo] tudósítója egy mellékutcában legalább 50 rendőrökkel teli teherautót is látott. Mivel a tömeg ekkor még nem kezdett gyülekezni, a város úgy nézett ki, mint ha több egyenruhás lett volna a környéken, mint járókelő. A rendőrök az utak szélén libasorban, vigyázzban várakoztak a hidegben, máshol csoportokban, osztagokban, látható unalommal figyelték a forgalmat. A téren magyar idő szerint 3 óra körül sűrűn elkezdett hullani a hó.

A BBC szerint volt olyan az esti gyűlésen, aki nem Putyinra szavazott, és nem is akart kimenni, de a főnöke azt parancsolta, és ő nem akarja elveszíteni a munkáját.

Fotó: Visnovitz Péter [origo]
Komoly erőkkel figyelik a rendet