Hivatalosan is bejelentették Putyin győzelmét

Vágólapra másolva!
A leadott szavazatok szinte teljes összesítése szerint 63,75 százalékkal nyerte meg az orosz elnökválasztást Vlagyimir Putyin. Megfigyelők szerint bár a választások végeredményéhez nem férhet kétség, történtek visszaélések Putyin javára.
Vágólapra másolva!

Hivatalosan bejelentette Vlagyimir Putyin győzelmét hétfői tájékoztatóján Vlagymimir Csurov, az orosz központi választási bizottság elnöke.

Az előzetes eredmények alapján a szavazók 63,75 százaléka adta voksát az orosz kormányfőre, emiatt Csurov kijelentette, hogy nem lesz második forduló. A szavazatok 93,7 százalékát dolgozták fel.

A második helyen futott be Gennagyij Zjuganov, a kommunista párt elnökjelöltje, aki a szavazatok 17,184 százalékát szerezte meg. Mihail Prohorov egyéni jelölt, milliárdos üzletember a harmadik helyen áll 7,70 százalékos eredménnyel.

Őt követi az ultranacionalista Vlagyimir Zsirinovszkij a voksok 6,24 százalékával, míg Szergej Mironov, a Kreml-barát Igazságos Oroszország párt elnöke 3,84 százalékot szerzett.

Az előzetes adatok szerint a szavazásra jogosult polgárok 64 százaléka járult az urnák elé. Négy évvel ezelőtt, a 2008-as elnökválasztáson 69,8 százalékos volt a választási részvétel, míg a tavaly decemberi parlamenti választáson a szavazásra jogosultak kicsit több mint 60 százaléka élt választójogával.

A Vedomosztyi című újság szerint Putyin a forrongó észak-kaukázusi köztársaságokban tarolt: Csecsenföldön csaknem 100 százalékos volt a teljesítménye, Dagesztánban 93, Ingusföldön 92 százalék.

Zjuganov sajtótájékoztatón tisztességtelennek nevezte a választásokat, és kijelentette, hogy az egyre erősebb társadalmi elégedetlenség miatt Putyin már nem fogja tudni úgy vezetni az országot, ahogy korábban. Az utcai tiltakozások egyik vezetője, Vlagyimir Rizskov szerint a választásokat nem lehet legitimnek tekinteni.

Putyin kampányfőnöke szerint viszont az orosz történelem legtisztább választásán vannak túl.

Cikkeinket, helyszíni tudósításainkat az orosz elnökválasztásról itt olvashatja.