Irán hajlandó tárgyalni nukleáris programjáról az Európai Unióval

Vágólapra másolva!
A közeljövőben tárgyalóasztalhoz ül Irán és az Euróapi Uniót képviselő Catherine Ashton a teheráni rezsim nukleáris programjáról.
Vágólapra másolva!

Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője mielőbbi megbeszéléseket javasolt keddi levelében Szaid Dzsalili iráni főtárgyalónak a teheráni rezsim nukleáris programjáról. Ashton ezzel Dzsalili február közepén kelt levelére válaszolt, amely uniós diplomaták értékelése szerint "üdítő módon elütött" a korábbi iráni üzenetektől: terjengős ideológiai-moralizáló fejtegetések helyett tömören jelezte Irán tárgyalási készségét.

Ashton az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) öt tagja - az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország és Kína -, valamint a nem BT-tag, de szintén a nemzetközi közösség kiemelkedően jelentős tagjának számító Németország közös megbízása alapján jár el az ügyben. A nemzetközi közösség amiatt aggódik, hogy Irán nukleáris programja valójában katonai célokat szolgál, amit Teherán tagad.

Az uniós főképviselő a levélben megjegyezte: senkinek nem érdeke, hogy újra átéljék az "isztambuli tapasztalatokat". A török nagyvárosban 2011 januárjában eredménytelenül szakadtak meg Ashton és Dzsalili tárgyalásai. Ashton most leszögezte, hogy a lehető leghamarabb meg kellene állapodni az újabb tárgyalások helyszínében és megkezdésének időpontjában.

Az unió kettős megközelítést érvényesít Iránnal szemben. Egyfelől szankciókról - azon belül immár olajembargóról is - döntött, hogy ezzel kényszerítse vissza Teheránt a tárgyaló asztalhoz, másfelől az iráni nukleáris vonatkozású engedmények - alapvetően a nemzetközi ellenőrzés engedélyezése - fejében jelentős volumenű gazdasági együttműködési lehetőségeket csillantott meg az ajatollahok rendszere előtt.

Izrael is bízik a diplomácia rendezésben

Izrael és az Egyesült Államok szövetségesek maradnak, és diplomácia úton igyekeznek kezelni az Irán nukleáris fenyegetés okozta helyzetet - hangzott el Barack Obama és az izraeli miniszterelnök találkozója után hétfőn. Obama arról is beszélt, hogy ha Irán nem megfelelő célokra használja a birtokában lévő atomot, akkor az Egyesült Államok minden lehetséges válaszlehetőséget figyelembe fog venni.

Az izraeli miniszterelnök a találkozó után megerősítette Obama szavait, mint mondta, Izrael és Amerika egymás támogatói. Benjamin Netanjahu arról is beszélt, hogy Izrael egy szuverén állam, amelynek joga van megvédeni magát. "Izrael kell hogy legyen a saját sorsának a kovácsa" - mondta.