Törzsi vezetők félautonómmá nyilvánították Líbia keleti részét

Vágólapra másolva!
Véget vetnének Kelet-Líbia hátrányos helyzetű megkülönböztetésének a helyi törzsek, akik kedden Bengáziban az országrész félautonóm státuszáról hoztak határozatot.
Vágólapra másolva!

Félautonóm területté nyilvánították helyi törzsi vezetők és milíciavezérek kedden az olajban gazdag kelet-líbiai térséget. A tripoli székhelyű ideiglenes líbiai vezetés, az Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) korábban már kifejezte ellenvetését egy részben autonóm keleti régió kialakításával szemben, figyelmeztetve arra, hogy a lépés akár az észak-afrikai ország felbomlásához is vezethet.

Kedden a kelet-líbiai Bengáziban, a Moammer Kadhafi ezredes bukásához vezető népfelkelés fészkében több ezren gyűltek össze a különböző törzsek és fegyveres csoportok képviseletében, és ünnepélyes keretek között a keleti országrész félautonóm státuszáról határoztak. Döntésüket elsősorban azzal indokolták, hogy ezzel akarnak véget vetni a régió Kadhafi uralma alatti - évtizedeken át tartó - hátrányos kezelésének.

A közép-líbiai tengerparti Szirt városától egészen az egyiptomi határig húzódó régió ügyeinek irányítására külön kormányzó tanácsot is felállítottak, amelynek élére Ahmed az-Zubairt, a Kadhafi uralma alatt az egyik leghosszabb ideig rács mögött tartott politikai foglyot nevezték ki, aki egyébként az ÁNT-nek is tagja. Zubair ígéretet tett a régió jogainak védelmére, ugyanakkor elmondta: tanácsa az ÁNT-t az ország nemzetközi ügyeinek irányítójaként ismeri el. A keddi összejövetelen egyúttal elutasították a nemrég elfogadott választási törvényt, amely a keleti régiónak mindössze 60 helyet biztosítana a 200 tagú törvényhozásban. A parlamenti választások időpontját júniusra tűzték ki.