Több százan tüntettek a politikai korrupció ellen Pozsonyban

Vágólapra másolva!
A politikai élet szereplőinek korrupt viselkedését és a rendszerváltás óta lezajlott privatizációs folyamatok átláthatatlanságát kifogásolták a tüntetők a szlovákiai parlamenti választások előestéjén tartott demonstráción. Több száz, transzparensekkel felszerelt tüntető gyűlt össze Pozsonyban.
Vágólapra másolva!

Szlovákia kilenc városában, tíz helyszínen tartották pénteken az előre hozott szlovákiai parlamenti választások előtti utolsó úgynevezett Gorilla-tüntetéseket. A tiltakozások központi helyszínén, a pozsonyi kormánypalota előtti téren nem sokkal 18 óra előtt mintegy 7-800 fős tömeg gyűlt össze. A tüntetéssorozat a fővárosi része délután négy órakor kezdődött az 1989-es rendszerváltás idején zajlott megmozdulásoknak is helyszínt adó Szlovák Nemzeti Felkelés terén. Itt mintegy 3-400, házilagos gyártású transzparensekkel felszerelt tüntető gyűlt össze.

A "Fogjuk ki a tőzsdecápákat", "Gorillák a rács mögé", "Bírók helyett esküdtszéket" és más hasonló feliratú transzparenseket hordozó tüntetők később átvonultak a kormánypalota előtti Szabadság térre. Itt a tüntetők sorából kikerülő szónokok főként a politikai élet szereplőinek korrupt viselkedéséről beszéltek, de akadt, aki a rendszerváltás óta lezajlott privatizációs folyamatok átláthatatlanságára hívta fel a figyelmet. Több felszólaló pedig a "Nemkívánatos vendégmunkásként néznek ránk az EU-ban" és "A külföldi tőke megvette az országunkat" jelmondatokat hangoztatta.

A pozsonyi rendezvényen folytatódott a szervezők által szerdán meghirdetett aláírásgyűjtés is. Ezzel egy népszavazás kiírását, illetve azt szeretnék elérni a szervezők, hogy a választások nyomán felálló új törvényhozás foglalkozzon a követeléseikkel. A követelések közt szerepel egyebek mellett a parlamenti képviselők mentelmi jogának csak a törvényhozásban tett kijelentésekre való korlátozása, egy a Transparency International nemzetközi civilszervezet által kidolgozott korrupcióellenes csomag, valamint a népszavazás intézményének "működőképessé tétele".

A tiltakozók nem sokkal fél hét után elhagyták a Szabadság teret, és menetet alkotva elindultak a belváros több pontját érintő felvonulásukra. A Gorilla-tüntetések néven elhíresült tiltakozáshullám januárban kezdődött, közel egy hónappal azt követően, hogy 2011 karácsonya előtt nyilvánosságra került a szlovák politikai és gazdasági elit állítólagos érdekösszefonódásáról beszámoló úgynevezett Gorilla-dosszié. A tiltakozássorozat február közepétől folyamatosan vesztett intenzitásából.