Két embert sütött halálra egy kohó Ausztriában

Vágólapra másolva!
Két ember vesztette életét, amikor egy működő fémmegmunkáló kemence belsejében ragadtak Ausztriában.
Vágólapra másolva!

Két ember vesztette életét egy osztrák fémfeldolgozó gyárban, amikor egy kemence ajtaja rájuk csukódott, majd a kemencét közel 800 fokra felfűtötték - közölte a brit Daily Mail internetes kiadása hétfőn. A lap szerint az eset egy linzi gyárban történt, ahol az 56 éves, valamint a 49 éves áldozatokra véletlenül rácsukódott a kemence ajtaja.

A nyomozás eddig adatai szerint a két férfi először kitisztította a kikapcsolt állapotban lévő kemencét, majd kimentek a kohóból. Kollegájuk, aki látta kijönni a két férfit a kemencéből néhány perc múlva elkezdte felfűteni a kohót, azonban addigra a két férfi visszament a kemencébe, amelynek az ajtaja becsukódott. Egyelőre nem tudni, hogy a két férfi miért ment vissza a kemencébe, mint ahogy azt sem, hogyan csukódott be a szerkezet ajtaja. Egyelőre annyi biztos, hogy a kemencébe visszamenő férfiak megszegték a biztonsági szabályokat.

Az osztrák rendőrség közlése szerint a két férfi eltűnését csak órákkal később vették észre, addigra már a kohó 800 fokra hevült, a két férfin pedig nem lehetett segíteni. A tragikus baleset még pénteken történt, a rendőrség egyelőre várja, hogy a Salzburger Aluminium AG nevű cég kohót bekapcsoló munkatársa kihallgatható állapotba kerüljön; a férfit várhatóan hétfőn kérdezik ki.