Korea-közi ökölcsata az ENSZ-ben

Vágólapra másolva!
Az emberi jogi tanács genfi ülésén a világszervezet biztonsági személyzete választotta az északi és a déli diplomatát.
Vágólapra másolva!

Erőszakba torkollott egy észak-koreai diplomata és egy dél-koreai parlamenti képviselő vitája az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában, ahol a romló észak-koreai helyzetről volt szó.

A veszekedés akkor robbant ki, amikor a Tanács tagjai meghallgatták a világszervezet különmegbízottjának értékelését az észak-koreai emberi jogok helyzetéről. Marzuki Darusman, a jelentés szakértője ezzel megállapította, hogy "tovább romlott az emberi jogi és humanitárius helyzet Észak-Koreában".

Ezután többen is felszólaltak, s mikor a japán küldött befejezte a hozzászólását, az észak-koreai diplomata, Szo Sze Pjong felállt, hogy távozzon. Ezt követően történt az incidens, ám a pontos körülményeket egyelőre nem tudni. Csak annyi biztos, hogy kiáltások hallatszottak a tanácsterem egyik sarkából, s az ENSZ biztonsági személyzete beavatkozott.

Az incidens ellenére az emberi jogi tanács tagjai folytatták a megbeszélést. Az észak-koreai diplomata távozáskor elmondta, hogy Phenjan nem ismeri el az ENSZ különmegbízottjának mandátumát.