Politikai csatározás miatt maradhat vécépapír nélkül egy amerikai város

Vágólapra másolva!
Egy gyanús közbeszerzési ajánlat miatt hamarosan vécépapír nélkül maradhat a New Jersey állambeli Trenton, mivel a város vezetői nem képesek megállapodni a papírbeszerzésről. Az amerikai városban nem ismeretlenek a zavaros beszerzések, most azonban néhány képviselő a sarkára állt, és a vécépapírhiányt is kockáztatja a közpénzek megvédéséért.
Vágólapra másolva!

Hamarosan kifogyhat a vécépapírból az amerikai New Jersey állam fővárosa, mivel a városvezetés hónapok óta nem képes dönteni a vécépapír-vásárlásról szóló közbeszerzésről. Trenton város vezetői immár háromszor utasították el a vécépapír és más papíráruk vásárlásáról szóló 42 000 dolláros (9,4 millió forint) ajánlatot, mivel egyes képviselőknek az egész ügylet bűzlik - írja a BBC.

A hatalmas közbeszerzéssel biztosítanák a kormányzati épületek által használt papírtermékeket, köztük a vécépapírt. Az árajánlat azonban gyanússá vált, mivel abban 4000 dollárnyi (900 ezer forint) költség szerepelt csupán papírpoharak beszerzésére, amit sok képviselő túlzásnak talált. Mikor azonban az ajánlatot leszavazták, a városháza nem írt ki új közbeszerzést, csak kivette a poharakat a tételek közül. Ez a képviselőknek gyanússá vált.

A papírüzletet sürgető trentoni polgármestert, Tony Mackot 2011-ben egyszer már majdnem lemondatták, mert gyanús módszerekkel írt megbízási szerződéseket. A városban a közpénzek körüli zűrök miatt az elmúlt két évben sorra mondtak le a gazdasági vezetők. A politikusok most arról vitáznak, hogy mi a fontosabb: tiszta és olcsó közbeszerzési szerződést kötni, és kockáztatni, hogy kifogy a papír, vagy a gyanús összegekre fittyet hányva biztosítani, hogy a városháza - és annak mellékhelyiségei - zavartalanul üzemeljenek tovább.