75 embert tettek felelőssé az egyiptomi futballtragédiáért

Vágólapra másolva!
Az egyiptomi főügyészség 75 embert vádolt meg gyilkossággal, illetve gondatlansággal amiatt, hogy február elején egy futballmeccset követő rendbontásban több mint hetvenen meghaltak.
Vágólapra másolva!

Hetvenöten, köztük kilenc rendőr és két kiskorú került a vádlottak padjára Egyiptomban a februári Port-Szaídban kitört tömegverekedés miatt. A főügyészség gyilkossággal és gondatlansággal vádolja őket - írja a brit BBC.

Február 1-jén legalább 74 ember meghalt és több százan megsérültek, amikor szurkolók özönlöttek a pályára egy Port-Szaídban tartott meccs után. Az összetűzés az után tört ki, hogy a mérkőzés lefújását - és a helyi csapatnak, az al-Maszrinak a tabellát vezető kairói al-Ahlival szembeni meglepő, 3-1-es győzelmét - követően a szurkolók elözönlötték a pályát. Kövekkel, petárdákkal, üvegpalackokkal dobálták meg a vendégcsapat híveit, és megsebesítettek több játékost is.

A BBC írása szerint a rendőrség abban is kudarcot vallott, hogy nem avatkozott be az összetűzések nyomán kirobbant tüntetésekbe Kairóban, ahol további 16 ember vesztette életét. A vádlottak között van Port-Szaíd korábbi rendőrfőnöke is, akit a tömegverekedés után felmentettek állásából.