Fico egyedül alakít kormányt

Vágólapra másolva!
A szlovákiai parlamenti választások győztes pártjának elnöke kijelentette, valószínűleg sor kerülhet a szlovák állampolgársági törvény módosítására.
Vágólapra másolva!

Egyedül alakít majd kormányt a parlamenti választások győztes pártjának elnöke, Robert Fico - ez derült ki azon a kerekasztal-tárgyaláson, amelyen az Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) elnökének a meghívására vettek részt a parlamentbe jutott pártok vezetői csütörtökön Pozsonyban.

Az egyeztetések során bebizonyosodott, hogy a Smernek egyedül kell majd kormányt alakítania - mondta a kerekasztal-találkozót követő sajtótájékoztatón Robert Fico.

Robert Fico kijelentette, nem látnak okot arra, hogy változtassanak a kisebbségek jelenleg érvényes status quóján. Hozzátette, valószínűleg sor kerülhet a szlovák állampolgársági törvény módosítására, a részletekre azonban nem tért ki.

A múlt vasárnapi választások után a szlovák pártok közölték, hogy készek tárgyalni a Fico vezette Smerrel, de nem akarnak koalícióra lépni vele. A miniszterelnöki posztra két év után visszatérő Fico Európa-párti politikát ígért.

Ivan Gasparovic szlovák elnök vasárnap a Smernek adott kormányalakítási megbízást, és felszólította a leendő kormányt, hogy működjön együtt az ellenzéki pártokkal, és ne törölje el a korábbi kabinet sikeresnek bizonyult intézkedéseit.