Elhunyt a magyarokért rajongó tongai király

tongai király V. George Tupou elhunyt
Vágólapra másolva!
Meghalt az utolsó óceániai polinéz királyság, Tonga uralkodója - közölte vasárnap egy tongai lap. A nagy magyarbarát hírében álló, tavaly Budapesten is kitüntetett V. George Tupou egy hongkongi kórházban vesztette életét 63 évesen.
Vágólapra másolva!

Helyi idő szerint vasárnap este elhunyt az utolsó óceániai királyság, Tonga uralkodója, V. George Tupou - jelentette a királyság angol nyelvű lapja, a Matangi Tonga. A 63 éves király egy hongkongi kórházban halt meg - írja a lap egy megbízható, meg nem nevezett forrásra hivatkozva.

A Matangi Tonga szerint a hírt a tongai kormány vasárnap este megerősítette, a tongai lap korábban azt írta, hogy a koronaherceg, Tupouto'a Lavaka is jelen volt a kórházban, ahol a király elhunyt. A megbízható forrásra hivatkozva azt írják, hogy V. Tupout vasárnap reggel szállították a kórházba, ahol néhány órával később meghalt.

Magyarország barátja

V. George Tupou rajongott Magyarországért és a magyar kultúráért, tavaly augusztus végén Schmitt Pál köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrenddel tüntette ki. A király a magyar külpolitika egyik legfontosabb segítője volt a csendes-óceáni térségben, a globális nyitást tervező magyar külpolitika a világnak ezen a részén erősen támaszkodott az ő segítségére.

A király svájci és angliai egyetemi tanulmányai során behatóan tanulmányozta a magyar történelmet, magyarszeretete azonban részben udvari festőjétől, Doma-Mikó Istvántól származik. A festő állítása szerint éveken át dolgozott a tongai királyi udvarban, egy 2007-es interjúban azt mondta, hogy 18 évig szolgálta V. Tupout. Azt állította, hogy a királyt nagyon érdekelték a magyar uralkodók, főleg Mátyás király történetei, de imádta a magyar történelmi filmeket is, és az Egri csillagokat könyv formában is olvasta. Diplomáciai körökben elterjedt pletyka, hogy a király imádta a festője révén megismert magyar ételeket és a tokaji bort.

A tongai király azért kapott Magyarországon állami kitüntetést, mert sokat tett Magyarország és Tonga 2011-es diplomáciai kapcsolatfelvételéért. V. George Tupou támogatta Magyarország 2011-es kampányát is, amely során Budapest az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagságát pályázta meg, sikertelenül.

2011-ben az ENSZ VBT kampányában Magyarország felvette a diplomáciai kapcsolatot az összes óceániai szigetországgal, és közülük hárommal nagyköveti szintű kapcsolatot is tervezett. Tonga egyike ennek a három óceániai szigetországnak, így az óceániai térségben az ország egyik legfontosabb barátjának számított.

Forrás: AFP
Tonga királya teljes udvari díszben

Reformer király

V. Tupou 2006-ban, apja halála után került a tongai trónra. Apja, a közel 200 kilogrammos Taufa'ahau Tupou testsúlyával a világ legkövérebb uralkodója volt, akinek 41 éves uralma alatt a szigeteken megjelentek a demokratikus átalakulást követelő mozgalmak. Bár V. George Tupou elkötelezett reformerként lépett a trónra, 2008-ban halálos áldozatot követelő zavargások törtek ki országában.

A demokráciáért tüntetők nyomására V. George Topou 2009-ben bejelentette, hogy lemond hatalma egy részéről, és 2010-ben alkotmányos királysággá változtatja a szigetország államformáját. 2010-ben először választották meg közvetlenül a tongai parlamentet, illetve az első tongai miniszterelnököt (a király életéről és magyar kitüntetéséről bővebben itt olvashat).

Mit kell tudni Tongáról?

Tonga Óceánia utolsó hagyományos polinéz királysága, amely 170 apró szigetből áll, a szigetek akkora területen szóródnak szét, mint Japán. Valamivel több, mint 100 ezer lakosa van, de közülük sok dolgozik Új-Zélandon. A Szamoától délre található Tonga szintén mélyen vallásos, keresztény ország, ahol a király a hűbéresei támogatásával uralkodik. A brit protektorátustól 1970-ben vált függetlenné. Tonga fő bevételi forrása a fejlődő turizmus, de a lakosság nagy része mezőgazdaságból, halászatból vagy külföldi munkákból él. Tonga és Magyarország kereskedelmi kapcsolatairól itt olvashat bővebben, az óceániai szigetekről szóló írásainkat pedig itt találja összegyűjtve.