Holland egyházi vezetők tudtával kasztráltak gyerekeket

Vágólapra másolva!
A szülők tudta és beleegyezése nélkül műtötték meg a gyerekeket, akiket az indoklás szerint ki akarták gyógyítani az állítólagos homoszexualitásukból.
Vágólapra másolva!

A holland katolikus egyház felügyeleti szerve tudott arról, hogy katolikus intézetek kiskorúakat kasztráltattak az 50-es években, hogy "kigyógyítsák" őket állítólagos homoszexuális hajlamukból. A holland De Limburger újság honlapja idézi a felügyeleti szerv korabeli értekezletének jegyzőkönyvét, amelyből kiderül, hogy a beavatkozások a szülők tudta és beleegyezése nélkül történt.

Az elmúlt hétvégén az NRC Handelsblad adott hírt arról, hogy az ötvenes években olyan fiatalokat kasztráltak, akiket korábban katolikus iskolákban vagy internátusokban egyházi személyek megrontottak. A sebészeti beavatkozásokra az egyház fennhatósága alá tartozó pszichiátriai klinikákon került sor; a műtétek indoklása úgy hangzott, hogy a gyerekeket "meg kell szabadítani a betegségüktől".

Hollandiában tavaly decemberben tették közzé egy vizsgálóbizottság jelentését, amelyből kiderült: 1945 után az ország katolikus egyházi intézményeiben több tízezer gyermeket rontottak, illetve erőszakoltak meg. Politikai pártok parlamenti vizsgálóbizottság felállítását sürgették, de a jobbközép kormánykoalíció - a szélsőjobboldali Szabadságpárt külső támogatásával - megakadályozta a bizottság létrehozását. Elemzők szerint a legfrissebb dokumentumok nyomán a kormánypártoknak is bele kell egyezniük a hivatalos vizsgálat indításába.