[origo] nagyvilág>
Meghalt a toulouse-i lövöldöző
[origo]|2012. 03. 22., 11:16|Utolsó módosítás:2012. 03. 22., 19:26|Behatoltak a lakásába a kommandósok, majd rövid tűzharc után a francia rendőrség azt jelentette, hogy meghalt Mohamed Merah, aki hétfőn lelőtt négy embert egy zsidó iskolánál. A férfi lakása elleni ostrom több mint egy napig tartott. Merah azt állította magáról, hogy az al-Kaida harcosa, és újra ölne, ha megtehetné. A kommandósoknak nem akarta megadni magát, végül rájuk tüzelve kiugrott a fürdőszoba ablakán, majd a földön holtan találták. Kiderült: halálát fejlövés okozta, egy mesterlövész végzett vele. Az AFP csütörtök délután arról számolt be, hogy egy az al-Kaidához kötődő csoport vállalta a felelősséget a toulouse-i gyilkosságokért.
Egy az al-Kaidához kötődő csoport csütörtökön vállalta a felelősséget a toulouse-i gyilkosságokért - közölte csütörtökön az AFP francia hírügynökség. Mindez néhány órával aziután történt, hogy egy napnál is hosszabb alkudozás, majd egy rendőrségi ostrom nyomán meghalt Mohamed Merah, akit egy toulouse-i zsidó iskolánál elkövetett, négy halálos áldozatot követelő merénylettel gyanúsítanak. A Merah ellen indított csütörtöki akcióban megsérült három kommandós, egyikük súlyosan, ám a BBC úgy értesült: életveszélyben egyikük sincs. Így a két nap alatt összesen öt kommandós sebesült meg, ketten ugyanis akkor sérültek meg, amikor szerdán a házhoz értek.
Ami a támadásokért felelősséget vállaló csoportot, a Jund al-Kilafahot illeti, korábban afganisztáni és kazahsztáni merényleteket követett el. A terrorista szervezetek internetes tevékenységét követő SITE csoport szerint a közleményben a csoport azt állította, hogy bizonyos Juszuf al-Firansi lövöldözött a toulouse-i zsidó iskolánál. Azt nem állították, hogy al-Firansi azonos lenne Merah-val.
A rendőrség azonban biztos abban, hogy Merah volt a tettes. Állításuk szerint ezt ő maga vallotta be a vele tárgyaló szakértőknek abban a több mint harminc órában, ameddig a lakása körüli zárlat tartott. Pontosabban szerda estig, mivel akkor megszakadt a párbeszéd vele. Többen csütörtök reggel már halottnak is vélték. Annak ellenére nem adott ugyanis semmiféle életjelet, hogy a kommandósok éjszaka, majd hajnalban is többször robbantottak a lakásnál olyan gránátokat, amelyekkel meg akarták ijeszteni.
Amikor azonban a különleges egység, a RAID emberei csütörtök délelőtt behatoltak a lakásba, Merah tüzet nyitott rájuk. Visszahúzódott a fürdőszobába, onnan próbált ellenállni. A tűzharcban helyszíni beszámolók szerint legalább 300 lövedéket lőttek ki. A férfinál egy hátizsákot láttak, amelyről a támadásba indult kommandósok nem tudták, mit tartalmazhat.
Claude Guéant francia belügyminiszter a támadás után a következőt nyilatkozta: "Szerda este az utolsó párbeszéd a gyilkossal megerősítette, mennyire veszélyes. Azt mondta, nem adja meg magát, és végez minden rendőrrel, aki megpróbálja megállítani". A miniszter úgy folytatta: "Csütörtök reggel fél tizenegy körül tehát úgy döntöttünk, hogy megkíséreljük őrizetbe venni. Riasztógránátokat dobtak be a lakásba, de semmi reakció nem érkezett. A kommandósok tehát az ablakokon és az ajtón át behatoltak a lakásba. Tudtuk, mennyire kockázatos a helyzet, ezért minden egyes helyiségbe kamerákat juttattunk be, ám a fürdőszobáig semmiféle életjelet nem találtunk. Ott azonban golyózápor fogadta a rendőröket. A kommandó egyik tapasztalt tagja azt mondta, soha életében nem látott még olyat, hogy valaki ennyire vehemensen támadjon rendőrökre. A kommandósok menedéket kerestek, miközben lőttek a gyanúsítottra. Végül a férfi fegyverrel a kezében, folyamatosan tüzelve kiugrott az ablakon. A földön találták meg, holtan."
A miniszter arra nem tért ki, hogy az esés vagy a kommandósok lövései miatt halt meg. A Le Monde azonban azt jelentette, hogy a korábbi feltételezésekkel ellentétben a férfi nem a földszinten, hanem az első emeleten lakott, onnan ugrott ki. A francia rendőrség ugyanakkor azt hangoztatta, hogy Merah-val golyók végeztek, nem az esés következtében halt meg.

A RAID emberei a rajtaütés után
A nyomozást vezető Francois Molins csütörtökön kora délután több részletet is elárult a Mohamed Merah lakásánál lezajlott akcióról. Mint elmondta, a férfi lakásán megtalálták azokat a felvételeket, amelyek a három gyilkosságát rögzítették. Merah ugyanis kisméretű kamerájával filmezte a katonák múlt heti és a gyerekek, illetve a rabbi hétfői megölését.
A kommandósok rajtaütése idején a gyilkos golyóálló mellényt viselt, végül mégis golyó végzett vele. Amikor ugyanis kiugrott az ablakon, egy mesterlövész fejbe lőtte. Amúgy - tette hozzá - addig mindent elkövettek azért, hogy élve elfogják.
A felvetésre, hogy miért juthatott el eddig, miért nem állították meg a titkosszolgálatok, Molins azt mondta: Merah nem hívta fel e szolgálatok figyelmét az után, hogy Afganisztánból hazatért. Az pedig - jegyezte meg -, hogy minden Afganisztánból hazatérőt figyeljenek, szinte képtelenség, hiszen minden évben ezrek utaznak abba a térségbe Franciaországból. Azt megerősítette, hogy Merah a franciaországi börtönben vált radikálissá. Ott vették rá a Korán tanulmányozására. A férfi a rendőrökre is Allah Ahbart kiáltva kezdett el lövöldözni. Ami korábbi rablásait illeti, a rendőröknek elmondta, hogy ezekből vásárolt fegyvereket. A rendőrök a toulouse-i lakásban Molotov-koktélokat és megannyi más fegyvert találtak.
A 23 éves, algériai származású, de francia állampolgár Mohamed Merah-t hét ember meggyilkolásával gyanúsítják. Hétfőn a rendőrség szerint ő lövöldözött egy toulouse-i zsidó iskolánál, ahol végzett három gyerekkel és egy rabbival. Korábban pedig megölt három katonát Toulouse-ban és a közeli Montaubanban.

A francia különleges egység, a RAID emberei több mint harminc órán át
próbálták megadásra bírni a férfit
Amikor már körülzárták, azt mondta, hogy az al-Kaida harcosa, és ha lenne rá lehetősége, újabb gyilkosságokat hajtana végre. A zsidó iskola elleni támadást azzal magyarázta, hogy bosszút akart állni a palesztinok szenvedéseiért, a katonák elleni támadást pedig a francia hadsereg külföldi misszióival magyarázta.
Merah lakását szerdán vették körül a francia kommandósok, miután egy rajtaütésben elkapták a fivérét. Merah azonban tüzet nyitott rájuk, így vissza kellett vonulniuk. Ezután több mint 24 órán át tartó patthelyzet alakult ki. A rendőrök többször tárgyaltak Merah-val, a helyszínre vitték az anyját is, hátha megadásra bírja a fiát, az asszony azonban közölte, hogy nem tud rá hatni. A férfi amúgy többször is azt ígérte, hogy megadja magát. Szerda délelőtt délutánra ígérte ezt, délután estére, majd akkor szakadt meg vele a kapcsolat. Egyelőre nem tudni, mi okozta, hogy ekkorra radikálisabb nézeteket vallott. Korábban ugyanis a vele tárgyaló szakembernek azt mondta, hogy nem akar mártír lenni, vállalja a tetteit. Csütörtökre azonban már azt sejtették a helyszínen lévők, hogy ha nem végzett magával, akkor a végsőkig harcolni akar.

A légióból kirakták, de járt Afganisztánban
Merah Toulouse egyik külső kerületében nőtt föl, főleg észak-afrikai bevándorlók között. Több kisebb bűncselekményt követett el, amely miatt többször került a hatóságok látókörébe. A rendőrség 18 erőszakos cselekedetért tartotta nyilván, kisstílű bűnözőnek könyvelték el. Két hete bíróság elé is kellett állnia, mert jogosítvány nélkül vezetett. Merah 2010-ben bevonult a francia idegenlégióba, de már az első napon kitették onnan.
A férfit állítólag korábban már egyszer letartóztatták az afganisztáni Kandaharban. A kandahari börtön vezetője azt mondta, bombákat helyezett el, ezért tartóztatták le. Merah hároméves börtönbüntetését töltötte, ám egy, a tálibok által végrehajtott tömeges szökésben elmenekült. Ügyvédje csütörtökön tagadta, hogy védence 2007-2008 tájékán a kandahari börtön foglya lett volna, mert akkor éppen egy francia börtönben raboskodott.
Gratuláló politikusok, újrainduló kampány
A Le Monde szerint a francia államfő az ostrom után nyomban gratulált a kommandósoknak. Az elnökválasztási versenyben Nicolas Sarkozy legfőbb ellenfelének számító szocialista Francois Hollande szintén a RAID embereit dicsérte. Egyben azt hangoztatta, hogy a terrorellenes fellépést egy percre sem szabad feladni. "A köztársaság képes megvédeni magát a legveszélyesebb ellenfeleitől is anélkül, hogy feladni kényszerüljön értékeit" - mondta a baloldali jelölt.
Sarkozy elnök sajtónyilatkozatában mindenekelőtt óvott az ország muszlim közössége ellen irányuló bosszúállástól. "Az egység mindennél fontosabb, a muszlim vallású állampolgároknak nincs semmi közük az ilyen őrült, gyilkos terrorakciókhoz"- fogalmazott az elnök. Egyben vizsgálatot sürgetett annak kiderítésére, hogy a francia börtökben miként terjeszthetik a szélsőséges nézeteket. Egyben közölte, hogy folyik a vizsgálat annak kiderítésére, voltak-e esetleg Merah-nak cinkosai. Korábban a francia külügyminiszter már bejelentett egy vizsgálatot: szerinte a titkosszolgálatok felelősségét kell megnézni abban, hogy nem állították meg a gyilkost, noha ismerték a nézeteit.
Marie Le Pen, a szélsőjobboldali elnökjelölt a történtek után a fundamentalizmus elleni harcra hívta fel a francia muszlimokat.
Elemzők arra figyelmeztettek, hogy a történtek inkább a keményebb fellépést szorgalmazó, rendpártinak tartott Sarkozy elnöknek kedveznek. Kiváltképpen az után, hogy a minap - még a gyilkosságok előtt - azt mondta, hogy a schengeni egyezményt felül kellene vizsgálni. A France24 hírcsatorna által idézett Rainbow Murray, a londoni Queen Mary egyetem tanára például kifejtette: valójában a történtek Marie Le Pennek és Sarkozynek egyaránt segíthetnek. Előbbi jelentősen erősödhet, ám még a toulouse-i történet is kevés lesz ahhoz, hogy a második fordulóba jusson. Viszont azok, akik első menetben rá szavaztak, a másodikban Sarkozyt támogathatják, aki így közelebb kerülhet Hollande-hoz. A legutóbbi felmérések szerint a jelenlegi államfő győzhet az első fordulóban, ám a másodikban a mostani állás szerint alulmaradna Hollande ellenében.
Christian Etelin, Mohamed Merah volt ügyvédje, a Le Monde-nak azt mondta, az ostromnak pont olyan vége lett, amilyen a rendőrség stratégiájából következett. Azzal, hogy mindjobban bezárult körülötte a gyűrű, hogy elvágták a külvilágtól, lényegében esély sem volt a párbeszéd helyreállítására, fejtette ki.
Címlapsztori»
Ahol a gyalogos nem ember
Miért lesz a kedves amerikaiból dühöngő őrült, ha autóba ül? Miért gyanús, aki busszal jár? Vége lesz-e valaha az autózás iránti szerelemnek? Ismerkedjen meg az amerikai ...
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Kilencven trafik egy bajai lakásban
- Mentőexpedíció indul Erőss Zsoltékért
- Fújdogál Orbán keleti szele
Ahol a gyalogos nem ember
Miért lesz a kedves amerikaiból dühöngő őrült, ha autóba ül? Miért gyanús, aki busszal jár? Vége lesz-e valaha az autózás iránti szerelemnek? Ismerkedjen meg az amerikai ...
Ahol a gyalogos nem ember
Miért lesz a kedves amerikaiból dühöngő őrült, ha autóba ül? Miért gyanús, aki busszal jár? Vége lesz-e valaha az autózás iránti szerelemnek? Ismerkedjen meg az amerikai ...
Fel se tűnt a mariknak Putyin újabb tőrdöfése
Egy újabb lépés lehet a nemzethalál felé vezető úton az új orosz oktatási törvény, amely néhány szakértő szerint alapjaiban fenyegeti az Oroszországban élő kisebbségek, ...
Megértést vár a magzatokat trancsírozó orvos
Macskaszaros, undorító klinikáján végzett veszélyes abortuszokat kozmetikus felesége segítségével dr. Kermit Baron Gosnell. A philadelphiai doktor úgy vélte, ...
Rongyrázó kishalakon bukott el a világ legnagyobb bankrablása
Minden korábbi rekordot megdöntöttek azok a kiberbűnözők, akik egy tavaly decemberi és egy idén februári akcióban összesen 45 millió dollárt loptak el két közel-keleti ...
Ennyi volt Obama?
Alig több mint száz nappal ezelőtt kezdte meg második ciklusát Barack Obama, de sokan már a politikai nekrológját írják. Tényleg elszenvedett néhány csúfos kudarcot, de ...
A rezsiköltség vezeti válaszúthoz az EU legnyomorultabb országát
A villanyszámla az egekbe szökik, a fizetések a béka feneke alatt vannak, az állami megrendeléseket mutyik közepette osztják a csókosoknak, és mindig ismerni kell ...
Kisgyerek a cukorkaboltban
Michael Misick csóróként lett főminiszter, de hamar beleszokott a nagyvilági életbe. A karibi luxuparadicsom, Turks- és Caicos-szigetek egykori miniszterelnöke több ...
A leggonoszabb emberek a világon
A drogkirály, aki olajoshordóban süti meg az ellenfeleit, a tudós, aki tömegpusztító fegyveren ügyködik, a terrorista, aki pusztító támadások mögött áll, az elnök, aki a ...
Nem menekülünk semmitől
Él egy kis közösség a második legnagyobb görög szigeten. Tagjai hátat fordítottak a modern társadalomnak, jurtába költöztek, igyekeznek önellátókká válni. Maguk termelik ...
Lefejezték az albán drogmaffiát
Szereti az autókat és az ingatlanokat, engedély nélkül épített szállodát. A rendőrség szerint az övé az egyik legerősebb regionális bűnszervezet, de csak egyszerű ...
Babaarcú király vet véget a nőuralomnak
Egy modern apuka váltja keddtől minden holland nagymamáját. Az alkotmányos királyságnak három királynő és 123 év után lesz újra férfi uralkodója. Vajon elfogadják a ...
Beindult a nyerészkedés az új influenzával
Rendkívül hatékonyan terjed az az influenzavírus, amely Kínában ütötte fel a fejét márciusban. A kínai hatóságok próbálják megakadályozni, hogy az országon kívülre is ...
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Kilencven trafik egy bajai lakásban
- Mentőexpedíció indul Erőss Zsoltékért
- Fújdogál Orbán keleti szele
- Orbán nem nácizta le Merkelt
- Cserbenhagyta halott áldozatát a kamionos
- Kiakadtak a németek Orbán tankos mondatán
- Jobbikos képviselő halálos gázolása
- Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik
- Húsz gyerek is meghalt a tornádóban
- Fel se tűnt a mariknak Putyin újabb tőrdöfése
- Az internet tele van pedofilokkal - parlament percről percre
- S. Ábel nem tett le a gyilkosságról
- Milliárdokért szerelik fel tablettel a védőnőket
- Megértést vár a magzatokat trancsírozó orvos
- Napi 180 ezerbe kerül az ócsai házak őrzése
- Lezuhant egy vitorlázórepülő a Hármashatárhegyen
-
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Tedd pénzzé a megunt tárgyaid!
Kereskedj, alkuldj, járj jól! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Banki díjkalkulátor
Így védekezhet a tranzakciós adó ellen!
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Nicole Kidman testét ajkak borítják
Ki volt a legszebb színésznő a hétvégén a cannes-i vörös szőnyegen?
A top tízben voltak nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál is az internet magyar gerillái.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.Hirdetés
-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Lego Chima játékok
A LEGO saját tervezésű akciófigurái -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Hajóutak 73.000 Ft / fő / 7 éjtől
Mediterrán hajóutak elérhető áron. -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet!
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
![Forrás: [origo]](http://static2.origos.hu/i/1304/2013042650.jpg)
![Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/1305/2013052132.jpg)