[origo] nagyvilág>
Nőtt a halálbüntetés miatt kivégzettek száma
MTI|2012. 03. 27., 7:00|Utolsó módosítás:2012. 03. 27., 8:33|Világszerte kevesebb országban alkalmaztak halálbüntetést tavaly, de nőtt a kivégzettek száma - derül ki az Amnesty International éves jelentéséből. Az emberi jogi szervezet szerint 2011 végén közel húszezren ültek siralomházban.
JÁTSSZ ONLINE!
KORÁBBAN
Folyamatosan csökken a halálbüntetést alkalmazó országok száma, a végrehajtott halálos ítéleteké azonban ennek ellenére is nőtt tavaly, mivel, elsősorban a közel-keleti országokban, egyre gyakrabban folyamodnak ehhez a büntetési formához - áll az Amnesty International által a halálbüntetésről kedden Londonban kiadott éves jelentésben.
A világ legnagyobb emberi jogi szervezete, amely hosszú évek óta küzd a halálbüntetés teljes eltörléséért, 74 oldalas idei összefoglalójában azt írta: a világ 198 országa közül tavaly legalább húszban hajtottak végre halálos ítéleteket. Egy évvel korábban 23 országról volt tudható, hogy halálbüntetést alkalmaz, tíz évvel ezelőtt pedig még 31 olyan ország volt a világon, amelyben bírósági ítéletek alapján kivégzéseket hajtottak végre, vagyis egy évtized alatt harmadával csökkent a halálbüntetést alkalmazó országok száma.
Tavaly ugyanakkor 676 kivégzés vált ismertté a 2010-ben bizonyíthatóan végrehajtott 527 halálos ítélet után, és ez az adat nem tartalmazza a Kínában kivégzettek számát, amely az Amnesty International szakértői szerint "több ezer lehetett". A kínai hatóságok ezt az adatot államtitokként kezelik.
A jelentés szerint Kínán kívül Irán az egyetlen olyan ország a világon, ahol évente több száz kivégzés történik. A szervezet szerint a hivatalos forrásokból megerősíthető módon tavaly 360 elítéltet végeztek ki Iránban, de az Amnesty International közölte: megbízható forrásai szerint a hivatalosan nem ismertetett kivégzések száma 2011-ben legalább 274 volt, vagyis mindezek alapján Iránban tavaly legalább 634 elítélten hajtották végre a halálos ítéletet.
Az AI-jelentés szerint a közel-keleti térségben hivatalosan ismertté vált kivégzések 99 százalékát négy országban - Iránban, Szaúd-Arábiában, Irakban és Jemenben - hajtották végre. Ezekben az országokban tavaly csaknem 50 százalékkal nőtt a kivégzések száma.
Az Amnesty International éves jelentése kiemeli, hogy az Egyesült Államok a nyolc vezető ipari hatalom csoportjának (G8) egyetlen olyan tagországa, ahol tavaly is alkalmazták a halálbüntetést, bár itt is csökken a kirótt és végrehajtott halálos ítéletek száma. Az AI adatai szerint 2011-ben 43 elítéltet végeztek ki Amerikában az egy évvel korábban végrehajtott 46 halálos ítélet után. Tíz évvel ezelőtt még 71 kivégzés volt az Egyesült Államokban. A G8-tagállamok közül Japánban tavaly - 19 év óta először - nem hajtottak végre halálos ítéletet.
Az Amnesty International keddi jelentése szerint Európában egyedül Fehéroroszország alkalmazta még tavaly is a halálbüntetést. A szervezet adatai szerint 2011 végén legalább 18 ezer 750 halálraítélt ült siralomházakban világszerte.
Címlapsztori»
Ahol a gyalogos nem ember
Miért lesz a kedves amerikaiból dühöngő őrült, ha autóba ül? Miért gyanús, aki busszal jár? Vége lesz-e valaha az autózás iránti szerelemnek? Ismerkedjen meg az amerikai ...
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Erőss Zsolt felesége már semmiben nem bízik
- Egy terézvárosi lakásból indult az őszödi botrány
- Megvárták a rendőröket a londoni gyilkosok
Ahol a gyalogos nem ember
Miért lesz a kedves amerikaiból dühöngő őrült, ha autóba ül? Miért gyanús, aki busszal jár? Vége lesz-e valaha az autózás iránti szerelemnek? Ismerkedjen meg az amerikai ...
Fel se tűnt a mariknak Putyin újabb tőrdöfése
Egy újabb lépés lehet a nemzethalál felé vezető úton az új orosz oktatási törvény, amely néhány szakértő szerint alapjaiban fenyegeti az Oroszországban élő kisebbségek, ...
Megértést vár a magzatokat trancsírozó orvos
Macskaszaros, undorító klinikáján végzett veszélyes abortuszokat kozmetikus felesége segítségével dr. Kermit Baron Gosnell. A philadelphiai doktor úgy vélte, ...
Rongyrázó kishalakon bukott el a világ legnagyobb bankrablása
Minden korábbi rekordot megdöntöttek azok a kiberbűnözők, akik egy tavaly decemberi és egy idén februári akcióban összesen 45 millió dollárt loptak el két közel-keleti ...
Ennyi volt Obama?
Alig több mint száz nappal ezelőtt kezdte meg második ciklusát Barack Obama, de sokan már a politikai nekrológját írják. Tényleg elszenvedett néhány csúfos kudarcot, de ...
A rezsiköltség vezeti válaszúthoz az EU legnyomorultabb országát
A villanyszámla az egekbe szökik, a fizetések a béka feneke alatt vannak, az állami megrendeléseket mutyik közepette osztják a csókosoknak, és mindig ismerni kell ...
Kisgyerek a cukorkaboltban
Michael Misick csóróként lett főminiszter, de hamar beleszokott a nagyvilági életbe. A karibi luxuparadicsom, Turks- és Caicos-szigetek egykori miniszterelnöke több ...
A leggonoszabb emberek a világon
A drogkirály, aki olajoshordóban süti meg az ellenfeleit, a tudós, aki tömegpusztító fegyveren ügyködik, a terrorista, aki pusztító támadások mögött áll, az elnök, aki a ...
Nem menekülünk semmitől
Él egy kis közösség a második legnagyobb görög szigeten. Tagjai hátat fordítottak a modern társadalomnak, jurtába költöztek, igyekeznek önellátókká válni. Maguk termelik ...
Lefejezték az albán drogmaffiát
Szereti az autókat és az ingatlanokat, engedély nélkül épített szállodát. A rendőrség szerint az övé az egyik legerősebb regionális bűnszervezet, de csak egyszerű ...
Babaarcú király vet véget a nőuralomnak
Egy modern apuka váltja keddtől minden holland nagymamáját. Az alkotmányos királyságnak három királynő és 123 év után lesz újra férfi uralkodója. Vajon elfogadják a ...
Beindult a nyerészkedés az új influenzával
Rendkívül hatékonyan terjed az az influenzavírus, amely Kínában ütötte fel a fejét márciusban. A kínai hatóságok próbálják megakadályozni, hogy az országon kívülre is ...
Kik nézik szúrós szemmel Orbánt?
Mosolyszünet kezdődött az Egyesült Államokkal, összebalhéztunk Romániával, a németek és az osztrákok is szúrós szemmel néznek Magyarországra. Az Orbán-kormány három év ...
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Erőss Zsolt felesége már semmiben nem bízik
- Egy terézvárosi lakásból indult az őszödi botrány
- Megvárták a rendőröket a londoni gyilkosok
- A serpákon múlik az újabb himalájai mentőakció
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Lemondtak Erőss Zsoltról és Kiss Péterről
- Orbán az elefánt a porcelánboltban
- Megölte az FBI a bostoni robbantó barátját
- Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
- Csak a TEK látja a terroristák magyar tűzfészkét
- Négy amerikait öltek meg a drónok
- Csányi: Négy nagybank marad, talán öt
- Az ügyfeleiket szorongatják a présbe került bankok
- A saját fiát is kínozta Szita Bence gyilkosa
- Zuhanó öngyilkos ölt meg egy hétéves kislányt Dél-Koreában
- Halálra késeltek egy nőt Pécsen
-
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Tedd pénzzé a megunt tárgyaid!
Kereskedj, alkuldj, járj jól! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Banki díjkalkulátor
Így védekezhet a tranzakciós adó ellen!
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Ellentétek, háttéralkuk, kiszorítás - három éve vezeti az MSZP-t Mesterházy Attila.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.Hirdetés
-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Lego Chima játékok
A LEGO saját tervezésű akciófigurái -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Hajóutak 73.000 Ft / fő / 7 éjtől
Mediterrán hajóutak elérhető áron. -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet!
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
![Forrás: [origo]](http://static2.origos.hu/i/1304/2013042650.jpg)
![Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/1305/2013052132.jpg)