Iszlamistákra csapott le a francia kommandó

Vágólapra másolva!
Több városban tartott razziát a francia rendőrség egy héttel a toulouse-i lövöldözés után. Mintegy húsz embert letartóztattak.
Vágólapra másolva!

Mintegy húsz radikális iszlamista gyanúsítottat vett őrizetbe a francia rendőrség péntek reggel Toulouse-ban és több más városban - közölték a nyomozáshoz közel álló források. A szélsőséges iszlamista körökben egy héttel az után hajtották végre a letartóztatásokat, hogy lelőtték a terrorista Mohamed Merahot, aki három merényletben összesen hét embert ölt meg a dél-franciaországi Toulouse-ban, illetve a szomszédos Montaubanban.

Merahot csütörtök este temették el Toulouse egyik temetőjének muzulmán részében.

A rendőrség kereste Merah esetleges bűntársait, a mostani razzia és a toulouse-i lövöldözés között azonban rendőrségi források szerint nincs közvetlen kapcsolat.

A toulouse-i merénylő bátyját, Abdelkadert a francia államügyészség vasárnap letartóztatta, mert a gyanú szerint segítséget nyújtott a zsidó iskolánál lövöldöző öccsének. A rendőrség keres egy harmadik férfit is, aki a gyanú szerint részt vett annak a motorkerékpárnak az ellopásában, amelyet a gyilkos használt.

A mostani razziát a belföldi hírszerzés és a rendőrségi elit kommandó hajtotta végre - jelentette az AFP hírügynökség. Toulouse-on kívül Nantes-ban, Lyonban, Marseille-ben, Nizzában, Le Mans-ban és Párizsban is voltak letartóztatások.

A Le Figaro francia napilap értesülése szerint a razzia egy februárban betiltott dzsihádista szervezet, a Nantes-i központú "Forsane Alizza" ellen irányult.

Nicolas Sarkozy francia államfő az Europe 1 rádiónak elmondta, hogy a rajtaütés nem egyszerűen a toulouse-i eseményekhez, hanem az iszlám radikalizmushoz kapcsolódik, és teljes mértékben összhangban áll a törvénnyel. Sarkozy hozzátette, az ilyen jellegű hatósági akciók a későbbiekben is folytatódni fognak annak érdekében, hogy kiutasítsanak olyan személyeket, akiknek "semmi keresnivalójuk" az ország területén. A francia államfő beszélt arról is, hogy a toulouse-i vérontás okozta trauma "csekély mértékben" az Egyesült Államok elleni, 2001-es szeptember 11-ei terrortámadáshoz hasonlítható.