Orosz drog gyilkolja tucatjával az észteket

Vágólapra másolva!
Titkos orosz laboratóriumokban állítják elő azt a szintetikus kábítószert, amelynek túladagolása miatt többen halnak évente Észtországban, mint autóbalesetekben. A szer titka használóik szerint abban rejlik, hogy százszor erősebb, mint a heroin, a tőle való függőségtől megszabadulni pedig szinte képtelenség.
Vágólapra másolva!

"Teljesen függővé tesz" - idézi a brit BBC csatorna online oldala azt az észt férfit, aki két barátját veszítette el a szert használók körében csak kínai fehérnek nevezett drog túladagolása miatt. Észtországban a hivatalosan fentanilnak vezett kábítószer súlyos problémát jelent a fiatalok körében: országszerte többen halnak meg a szer túladagolása miatt, mint autóbalesetekben.

A fentanil egy szintetikus kábítószer, amelyet az orosz határ melletti titkos laboratóriumokban állítanak elő. Az utóbbi években szinte teljesen felváltotta a heroint az észt piacon, és sokkal inkább halálos is. A BBC által megszólaltatott Marco kétségbeesetten igyekszik megszabadulni a függőségétől: hét évvel ezelőtt, 18 éves korában kezdte használni a szert. "Fiatal voltam, és hülye. A barátaimmal próbáltam ki először, részeg voltam, és tetszett. Később már minden nap intravénásan adtam be a cuccot" - meséli.

Jelenleg próbál leszokni a szerről, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy havonta háromszor-négyszer használja, viszont az elvonási tünetek enyhítésére naponta metadont szed. A férfi egyszer másfél évig külföldön tartózkodott, és az idő alatt állítása szerint nem használt semmilyen drogot. Azonban amint visszatért Észtországba, újra érezte a késztetést. Szerinte az egyetlen megoldás, hogy el kell hagyni az országot.

A fenatil tíz évvel ezelőtt jelent meg először Észtországban, amikor hiánycikknek számított a heroin. A fővárosban, Tallinnban működő egyik drogambulancia kezeltje szerint a drog sikere és népszerűsége abban rejlik, hogy százszor erősebb, mint a heroin. "Aki egyszer is kipróbálta a kínai fehért, többé nem érzi meg a heroin hatását. Elveszíti a jelentőségét" - idézi a BBC a férfi szavait.

Az európai 15 és 64 év közöttiek kábítószer-túladagolás miatti halálozási rátáját Észország vezeti: hétszer többen halnak meg emiatt, mint az európai átlag. A lista második helyén Norvégia, a harmadikon pedig Írország áll.