Parlamenti választásokon vizsgázik a mianmari demokrácia

2012.04.01. 8:08

Megkezdődtek az időközi parlamenti választások Mianmarban. A szabálytalanságok ellenére a Nobel-békedíjas Aun Szan Szú Kji indul a parlamentbe jutásért, és most először bekerülhet a törvényhozásba.

Megkezdődtek az időközi parlamenti választások vasárnap Mianmarban. Negyvenöt képviselői helyért folyik a küzdelem, és ezek közül a fő ellenzéki erő, az Aun Szan Szú Kji vezette Nemzeti Liga a Demokráciáért 44-ért száll harcba. A 45 helyből 37 alsóházi, hat felsőházi és kettő regionális kamarai.

Szú Kji pénteki sajtóértekezletén közölte, hogy nem tekinti sem szabadnak, sem tisztességesnek a választás lefolytatását. Sok szabálytalanság történt a szavazás előkészületei alatt, ami korántsem felel meg a demokrácia követelményeinek. Ennek ellenére indul a parlamentbe jutásért, pártjával együtt - tette hozzá. Megfigyelők azt várják, hogy Szú Kji most első ízben bekerül a törvényhozásba.

Nemzetközi körökben e választásra az országvezetés demokrácia melletti elkötelezettségének főpróbájaként tekintenek.

Mianmarban az 1988-as katonai hatalomátvétel után először 2010 őszén tartottak parlamenti választásokat. A tavaly márciusban megalakult - hivatalosan polgári, de döntően továbbra is a hadsereg tisztjeiből álló - kormány számos fontos reformot léptetett életbe a politikai szabadságjogok kiterjesztésére. A nemzetközi közösség azóta valamelyest enyhített a délkelet-ázsiai ország ellen érvényben tartott szankciókon.

Most először a külföldi újságírók és megfigyelők is közelről követhetik az eseményeket. Az Európai Unió jelezte, hogy enyhíthet az ország elleni szankciókon, ha simán lebonyolítják a választásokat.

Megfigyelők szerint magas részvétel várható - írja a BBC. A mianmari szavazásról több mint száz külföldi újságíró tudósíthat.

KAPCSOLÓDÓ CIKK