Sértődésből ölt az oaklandi ámokfutó

Vágólapra másolva!
A kaliforniai Oikos Egyetemről kirúgott hallgató a rendőrség szerint azért ölt meg hét embert, mert kigúnyolták rossz angolsága miatt, és úgy érezte, igazságtalanul bántak vele. A koreai származású férfi a rendőrség szerint nem különösebben bűnbánó.
Vágólapra másolva!

Eredetileg az egyetem igazgatónőjét akarta megölni az Oikos Egyetemen vérfürdőt rendező 43 éves koreai származású One Goh, aki hétfőn vérfürdőt rendezett az intézményben - írja internetes oldalán az Oakland Tribune. A férfit két hónapja viselkedészavarok és dühkitörések miatt zárták ki az egyetemről. Az oaklandi rendőrfőnök elmondta, hogy a férfi úgy érezte, gúnyolják az angoltudása miatt, de állítása szerint többször előfordult az is, hogy nem vettek róla tudomást a csoporttársai.

Goh hat nőt és egy férfit gyilkolt meg, és további három embert megsebesített hétfőn. Az áldozatok között volt koreai, nigériai, nepáli és Fülöp-szigeteki származású is. Hatan diákok voltak, egyikük pedig titkárként dolgozott.

A férfi az egyik osztályteremben kezdett lövöldözni hétfőn, az Oakland Tribune helyi lap internetes kiadásának beszámolója szerint a rendőrség utóbb egy közeli bevásárlóközpontban vette őrizetbe a lövöldözőt, aki a bevásárlóközpont biztonsági őreinek adta meg magát.

Szemtanúk beszámolói szerint a támadó az osztályteremben felállt, mellbe lőtte az egyik közelben álló diákot, majd tüzet nyitott a többiekre is. A lövéseket az egész épületben hallották, "mindenki nagyon megrémült" - idézett a lap egy angoltanárt. Pánik tört ki, a diákok kirohantak az épületből.

Az oaklandi rendőrfőnök szerint a férfi együttműködik a hatóságokkal, "de nem különösebben bűnbánó".