A magyar rendőrség is tudott a Kanadába készülő bérgyilkosról

Kanada, emberkereskedelem, menekült, Hamilton város bírósága
Vágólapra másolva!
A magyar és az európai rendőrséget is értesítették arról, hogy magyar bérgyilkos készült Kanadába, hogy megölje az ott leleplezett magyar emberekereskedő banda ellenfeleit - köztük több tanút, az ügyben eljáró ügyészt és két nyomozót. Egy kanadai helyi lap szerint a "Gyilkos" becenevű férfi először Angliába ment, és onnan akart Torontóba repülni, de már nem jutott be az országba.
Vágólapra másolva!

"Gyilkos" - ez volt a beceneve annak a magyar férfinak, akit egy kanadai lap szerint azért béreltek fel, hogy utazzon Kanadába és ölje meg azokat, akik keresztbe tettek az ott működő magyar bűnszervezetnek. A tavaly júniusi esetet a hatóságoknak sikerült megakadályozniuk, a magyar rendőrség is tudott a fenyegetésről.

A The Spectator című hamiltoni helyi újság szerdán arról számolt be, hogy egy ügyészt, két nyomozót és a magyar bűnszervezet ellen tanúskodó csicskákat kellett volna meggyilkolnia egy bérgyilkosnak, akit a Kanadában elítélt magyar emberkereskedők bízhattak meg. Cs. Józsefnek - több embert is meg kellett volna ölnie: az emberkereskedelmi ügyben eljáró ügyészt, Toni Skaricát, két, az üggyel foglalkozó nyomozót és a kanadai rendőrségnek tanúskodó csicskákat, valamint a családtagjaikat.

A Kanadában felderített emberkereskedelmi ügy lényege, hogy a mintegy tucatnyi gyanúsított - a Veszprém megyei Pápáról kivándorolt roma családok tagjai - bűnszervezetet építettek ki Hamiltonban, ahol jól menő építkezési vállalkozásuknál ingyen dolgoztattak Magyarországról Kanadába csábított csicskásokat. Az összesen tizenkilenc áldozat egybehangzóan állítja, hogy jól fizető állás ígéretével csalták őket Kanadába, ehelyett azonban ingyen munkát vártak tőlük, pincékben szállásolták el, és állandó félelemben tartották őket. A kanadai hatóságok szerint a csicskásokon nemcsak a rabszolgamunka révén kerestek a gyanúsítottak, hanem úgy is, hogy lopásra kényszerítették őket, illetve szociális segélyeket vettek fel utánuk. Mind az elkövetők, mind az áldozatok menedékjogot kértek arra hivatkozva, hogy Magyarországon roma származásuk miatt üldöztetésnek vannak kitéve. Az [origo] korábban a helyszínen járt utána a bűnszervezet történetének, az erről szóló cikksorozatunkat itt, itt és itt olvashatja el.

A több éve zajló nyomozás és bírósági eljárás végére kedden került pont, amikor az utolsó vádlottakat is elítélték: a bűnszervezet vezetője, a 49 éves D. Ferenc 9 év börtönbüntetést kapott - amelyből 4 és fél évet kell leülnie -, de elítélték a fiát és a feleségét is. Ők a tucatnyi vádlott közül utolsóként vallották magukat bűnösnek. A többi vádlott az elmúlt hónapokban sorra bűnösnek vallotta magát. Mindannyian hosszabb-rövidebb börtönbüntetést kaptak, amelyek letelte után hazatoloncolják őket Magyarországra.

A bérgyilkos története új elem a bűnügyben. A The Spectator csütörtöki cikke szerint a "Gyilkos" feladata az volt, hogy utazzon először Londonba, ott töltsön el pár napot, majd vigyen magával "hat lányt" Torontóba. Ezután Hamilton városába kellett utaznia - ahol az emberkereskedelemmel foglalkozó magyar banda működött -, ahol egy ismeretlen férfinál kellett megszállnia, aki állítólag segítette az emberkeresekedőket. Amikor az eset történt, az ügyben már javában tartott a nyomozás, és a gyanúsítottak nagy része előzetes letartóztatásban volt.

A The Spectator egy meg nem nevezett, az eseményeket ismerő magyar forrásra hivatkozva írja ezt. Az állítólagos gyilkossági tervről valaki értesítette a kanadai határőrséget (CBSA), a rendőrséget (RCMP) és egy emberekereskedelmi témákban gyakran nyilatkozó kanadai képviselőnőt, Joy Smith-t. Smith és a CBSA komolyan vették a fenyegetést, és lépéseket tettek. A határőröket figyelmeztették és értesítették a magyar rendőrséget, valamint európai biztonsági szerveket.

A hamiltoni lap szerint a CBSA először csak a "Gyilkos" becenevet ismerte, később Cs. Józsefként azonosították a férfit, aki korábban feltehetően maga is Hamiltonban élt egy ideig más neve alatt, de 2004-ben kitoloncolták Kanadából. Az nem világos, hogy hogyan állították meg a férfit, aki a lap szerint Angliába belépett, de Kanadába már nem jutott el. Az ügyben kanadai eljárás nem indult, a "Gyilkos" feltehetően Magyarországon tartózkodik.

Az [origo] szerdán megkereste a Nemzeti Nyomozó Irodát (NNI) az üggyel kapcsolatban. Arra voltunk kíváncsiak, milyen szerepet játszottak a magyar hatóságok az eset felderítésében, amennyiben a kanadai lap információi pontosak. Azt is megkérdeztük, hogy Cs. József valóban Magyarországon tartózkodik-e, és ha igen, akkor szabadlábon, esetleg őrizetben, illetve, hogy itthon indult-e ellene eljárás. Az NNI a kérdéseinkre annyit válaszolt: az ügyben náluk nem folyik büntetőeljárás.