Lakóházakra zuhant egy amerikai vadászrepülő

F-18-as vadászgép zuhant lakóházakra Virginia Beach-en, Virginiában
Vágólapra másolva!
Lezuhant egy F-18-as vadászgép Virginiában, egy lakóövezetben. A két pilóta katapultált, mielőtt a gép lezuhant és több lakóházat is megrongált. A balesetnek legalább hat sérültje van, azt egyelőre nem tudni, hogy miért zuhant le a gép nem sokkal a felszállás után.
Vágólapra másolva!

Az amerikai hadsereg egyik F-18-as vadászgépe nem sokkal a felszállása után lezuhant egy lakóövezetben Virginia államban, Virginia Beachen. Az amerikai haditengerészet szóvivője a BBC-nek azt mondta, hogy a gép délután zuhant le, a két pilóta pedig sikeresen katapultált.

A vadászgép több lakóházban is károkat okozott. A helyi tűzoltóság vezetője, Tim Riley a CNN-nek azt mondta, hogy öt épület súlyosan megrongálódott. A képeken látszik, hogy egy háznak beszakadt a teteje, és fekete füst száll fel a romokból.

A legfrisebb jelentések szerint az esetnek a két pilótával együtt hat sérültje van, halálos áldozatról nem érkezett hír. Egy embert füstmérgezéssel kórházba szállítottak. A Pentagon szóvivője a Twitteren közölte, hogy már értesítették Leon Panetta védelmi minisztert.

A virginiai mentőszolgálat szerint a pilóták nem szenvedtek életveszélyes sérüléseket, és kórházba szállították őket. "Lángok törtek elő a gép hátulján lévő hajtóműből, azt hittem, hogy ez az utánégetés, vagy valami ilyesmi... de a gép egyre lejjebb és lejjebb került" - mondta egy szemtanú, Jon Swain a BBC szerint. Hozzátette azt is, hogy amikor a gép belecsapódott az épületbe, lángra lobbant. Több szemtanú szerint a gép a zuhanás előtt kiürítette az üzemanyagtankját. Az üzemanyag beterítette a környező épületek és autók tetejét, de Bruce Nedelka virginiai mentőtiszt szerint ezzel sokal nagyobb bajt előzött meg a pilóta, mivel ha teli tankkal zuhant le a gép, hatalmas tűz keletkezhetett volna.

Egy másik szemtanú, Pat Kavanaugh arról számolt be a CNN-nek, hogy ő volt az, aki megtalálta az egyik pilótát. A férfi még ekkor is a katapultülésbe volt beszíjazva, úgy rángatták el többen a lángok közeléből. Kavanaugh szerint a pilóta azt mondta nekik, "Nagyon sajnálom, hogy összetörtem a házukat".

Az F-18-as egy kiképzőszázadnak a tagja volt, amely a Virginia Beach-i tengerészeti bázison állomásozik.

Forrás: AFP/amerikai haditengerészet