Épelméjűnek mondta ki a norvég tömeggyilkost egy új vizsgálat

Vágólapra másolva!
Épelméjűnek találta Anders Behring Breiviket egy új pszichiátriai vizsgálat. A tavaly júliusban 77 embert meggyilkoló férfi néhány nappal ezelőtt levélben közölte, hogy nem őrült, és ennek bizonyításáért küzdeni is fog. Breivik pere jövő hétfőn kezdődik. Ügyvédje szerint védence azt tervezi: a tárgyaláson sajnálkozni fog azért, "mert nem ment tovább". 
Vágólapra másolva!

Az AFP jelentése szerint egy új pszichiátriai vizsgálat épelméjűnek találta Anders Behring Breiviket. A férfi bevallotta, hogy tavaly július 22-én két merényletet követett el, Oslóban és Utoya szigetén, amelyekben összesen 77 embert gyilkolt meg.

Tavaly novemberben két norvég pszichiáter őrültnek nyilvánította a férfit, aki ezek alapján nem ítélhetnének börtönbüntetésre. A diagnózis szerint Breivik a támadáskor paranoid skizofréniában szenvedett.

Breivik a napokban 38 oldalas levelet küldött a norvég sajtónak, s ebben arról írt, hogy nem őrült, és ezt be is fogja bizonyítani április 16-án kezdődő tárgyalásán. A norvég sajtó részeket idézett leveléből. Ebben ezt is írja: "Az őrültnek nyilvánításom a legrosszabb dolog, ami velem történhetett, ez a totális megsemmisítés. Egy politikai aktivistát elmegyógyintézetbe küldeni szadistább és gonoszabb eljárás, mint ha megölnék."

Breivik a pszichiátriai vizsgálatot végző szakembereket is bírálta. Mint írta, az egyikük, Torgeir Husby több alkalommal is bestiálisnak nevezte a beszélgetéseiken a tetteit, így az volt a benyomása, hogy vadállatnak tartja, akit elkábítva és bezárva kell tartani élete végéig.

A novemberi elmeorvosi vélemény nyilvánosságra hozatala után a norvég közvélemény nyomására új elmeorvosi szakértőket kért föl a Breivik ügyét vizsgáló bíróság, ezt a szakértői véleményt hozták most nyilvánosságra. A férfi tárgyalása április 16-án kezdődik, és tíz héten át tart majd. Ügyvédje szerint védence azt tervezi: a tárgyaláson sajnálkozni fog azért, "mert nem ment tovább".