Breivik halálbüntetést vagy felmentést akar

Vágólapra másolva!
Szánalmasnak tartaná a börtönbüntetést Anders Behring Breivik, aki szerint a perének vagy felmentéssel, vagy halálbüntetéssel kellene végződnie. A 77 ember meggyilkolásával vádolt férfi a tárgyalás harmadik napján feszülten próbálta meg kikerülni a válaszadást az ügyészek kérdéseire.
Vágólapra másolva!

Egy állítólagos nemzetközi szélsőjobboldali hálózatról szerettek volna többet megtudni a Breivik-perben a vádat képviselő ügyészek, érdemi választ azonban alig kaptak a kérdéseikre a Templomos Lovagok elnevezésű iszlámellenes szervezetről a 77 ember meggyilkolásával vádolt férfitól. Az ügyészek azt próbálták meg kideríteni, hogy Breivik szélsőséges nézetei miként vezettek el a tavaly júliusi tömeggyilkossághoz. A bíróságon azt mondta, szerb nacionalisták inspirálták a tettét, és szeretett volna eltávolodni a nácik által propagált szélsőjobboldaliság "régimódi iskolájától". Dicsérte az al-Kaidát is, és bírálta a norvég férfiakat, akik szerinte elnőiesedtek. Többször hangsúlyozta, hogy militáns kereszténynek tartja magát, nem fél a haláltól, és hisz a túlvilági életben.

A kérdések középpontjában a vádlott libériai és londoni útja állt, és egy bizonyos szerb nacionalista férfi, aki a kapocs lehet Breivik és a Templomos Lovagok elnevezésű szervezet között. Az ügyészek nem hitték el, hogy a Templomos Lovagok abban a formában léteznének, amelyben a vádlott leírja őket. Breiviket azonban ez a kételkedés nyilvánvalóan idegesítette, és azt állította, hogy a rendőrség nem volt képes a hálózat nyomára bukkanni. További információkat azonban nem akart adni, mert állítása szerint nem akarja elősegíteni az újabb letartóztatásokat.

Forrás: AFP/Odd Andersen

Breivik a tárgyalás szerdai napján kezdetben lazának tűnt, az egymás után érkező kérdések miatt azonban egyre feszültebb lett, nagyon óvatosan beszélt, és minden mondatát megfontolta. A helyszínen lévő tudósítók szerint egyáltalán nem viselkedett természetesen. A keddi magabiztos fellépéséhez képest sokkal bizonytalanabb volt, és többször visszautasította vagy megkerülte a válaszadást. A bírónak figyelmeztetnie is kellett, hogy a hallgatását később felhasználhatják ellene az ítéletnél.

Az állítólagos szervezet létezése vagy nem létezése kulcsfontosságú abból a szempontból, hogy Breivik épelméjűnek nyilvánítható-e, mert ha igen, börtönbüntetés vár rá. Ha viszont nem épelméjű, akkor pszichiátriai kezelésnek kell alávetni őt.

A norvég tömeggyilkos pere csütörtökön tovább folytatódik az oslói bíróságon, akkor az ügyészek az oslói bombatámadásról fogják kérdezni. A keddi tárgyalást az [origo] percről percre közvetítette, az események további részleteit az élő közvetítésben itt olvashatja.