Lecsapott a rendőrség az orosz Pussy Riot női punk zenekar mellett tüntetőkre

Vágólapra másolva!
Hét évet is kaphat három orosz nő, amiért elénekeltek egy obszcén dalt egy moszkvai katedrálisban. A három nő közül kettő tagadja, hogy a zenekar tagja lenne. A Pussy Riot nevű banda feltételezett tagjainak bírósági tárgyalásán húsz embert tartóztattak le egy moszkvai bíróság előtt.
Vágólapra másolva!

Legalább 20 embert tartóztattak le az orosz hatóságok csütörtökön egy moszkvai bíróság épülete előtt, miután többen tüntettek egy Pussy Riot nevű női punk zenekar bírósági tárgyalása előtt - közölte a brit BBC. A zenekar három tagját a múlt hónapban tartóztatták le, miután egy obszcén, politikai töltettel bíró dalt játszottak le egy moszkvai katedrálisban.

Három letartóztatott nő közül kettő tagadja, hogy a zenekar tagja lenne, vagy részt vettek volna moszkvai katedrálisban tartott koncerten. Ha a bíróság bűnösnek találja őket a közrend megzavarásában, akkor akár hét év börtönt is kaphatnak.

A moszkvai bíróság épülete előtt közel száz ember gyűlt össze csütörtökön, egy szemtanú szerint az egyik letartóztatott nő férjét tojással dobálták meg vallási aktivisták. A Pussy Riot február végén adta elő Punk Prayer című számát egy moszkvai katedrálisban, a zenekar tagjai az eseményen maszkot viseltek, ezért nem lehet pontosan beazonosítani, hogy kik énekeltek. A dalról készült videó később felkerült a legnagyobb videómegosztókra, ezt követően indult nyomozás az ügyben. Az obszcén dalban a zenekar tagja a nemrég újraválasztott Vlagyimir Putyint, és az orosz egyház fejét Kirill pátriárkát is keresetlen szavakkal illették.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=b52TCVWQaSrNF1vR